Mustangok fogságban

2015. december 05. 08:00 - !NagyRoli

1973-ford-mustang-emblem.jpg

Még a múlt héten bukkant fel a neten egy 1973-as Mustang, aminek az órájában összvissz 60,7 mérföld van. Kevesebb mint száz, egészen pontosan 97,69 kilométer. Hibátlan, sehol nem tudsz belekötni. Négy gumit kivéve szög gyári. Még az ablaktörlőmotor is makulátlan.

Büszke tulajdonosa egy házaspár, Sue és Dave Eldred, régóta vágytak már egy régi vágású kabrióra. Így hát tavaly elcserélték az 1931-es Chevy-jüket az addig csak sarokban porosodó Mustangra. Persze csak a trélerezés után derült ki, milyen keveset futott a gép, az óra akkor 38 mérföldet mutatott. Azóta eltelt egy évben és 22 beletett mérföldben találkozóra jártak vele, még az egykori első tulajdonosával is összefutottak, aki anno ’73-ban megrendelte, de valamilyen oknál fogva sosem vezette az autót.

1973-ford-mustang-convertible.jpg

1973-ford-mustang-60-miles.jpg

A motor 250 köbhüvelykes, 4,1 literes sorhatos, 155 ló, ez akkor a Mustang alapmotorja volt, 3 sebességes manuális váltóval. Imádják, de vigyáznak is rá, nehéz szívvel használják a patika állapot ritkaságfaktora miatt. Ilyenkor kell elgondolkozni, hogy most autót vásárolt magának ez a kedves házaspár, vagy szobrot?

 Ritka nagy mázli az ilyen, mégsem egyedi. Egy Wisconsin-i resturátor, Bob Perkins kapásból két szuperkeveset futott Mustangot is birtokol. Az 1966-os fekete Hardtop piros bőrbelsővel korban és futásban is üti a zöld kabriót, ő 56 mérföldet futott (90,12 kilométer). 289 köbhüvelykes (4,7 literes) V8 kéttorkú karbival, 195 ló.

mump-1003-01-_1966-mustang_1966-mustang.jpg

mump_1003_03_1966_mustang_red_leather_interior.jpgDe még ez sem rekord, hiszen a ’69-es Mach 1-esében csak 52 mérföld (83,69 kilométer) van. 351 köbhüvelykes (5.8 literes) motor, már négytorkú karbi, 290 ló.
mump_1002_01_o_1969_mach_1_front_view.jpg

mump_1002_11_o_1969_mach_1_interior.jpg

A ’66-os Hardtop és a Mach 1-es is nemhogy alig látott utat, de szinte teljesen érintetlen. Az oldalablakokon még ott vannak a matricák, minden tartozék hiánytalanul megvan az eredeti csomagolásban. Még most se csomagolták ki teljesen egyiket sem. Ha már ilyen mértékben konzerválsz egy autót, az már valószínűleg majdnem akkora nyűg, mintha üzemben tartanád. Ezek viszont már tutira szobrok maradnak az örökkévalóságnak.

mump_1002_10_o_1969_mach_1_final_acceptance.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr158140764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.