Az hogy néz ki? - autós becenév-szótár 1.0

2016. július 28. 01:00 - !NagyRoli

szotar.jpg

Onnan indult az egész, hogy múltkor a Bud Spencer emlékposzt után egy cimborám megkérdezte, miért neveztem a posztban az öreg pofonfa kocsiját piskóta-Escortnak. Miután elmagyaráztam neki, miért lett ez az első generációs Escort ragadványneve, sorra jöttek elő a hasonló, autókat azonosító jellegzetes becenevek, a javára pedig az volt a reakció, hogy: az melyik? vagy: az hogy néz ki?

Hirtelen felvillant a fejem fölött a kalózkalapos villanykörte a Queens Of The Stone Age lemezborítójáról. Ahogy a marketingesek mondanák: piaci rést leltem. A neten max összevissza vannak meg ezek az autós becenevek, hozzátartozó magyarázat nélkül. Adott lett hát a feladat: muszáj lesz erről egy szótárat írni, hogy ezentúl senkinek se kelljen autóbubus társaságban leplezni a zavartságát, amiért fogalma sincs arról, hogy milyen autóról is van épp nagyba' szó.

Törtem a fejem a következő héten, milyen hasonló jellegzetes autós becenevek vannak még, majd követtem Kodály és Bartók példáját; felkerekedtem és megkérdeztem a nálam bölcsebbeket. Így jött össze egy vékony lista, amit még bőven lehetne bővíteni, ehhez viszont a Ti segítségetek is jól jönne.

Összességében elmondható, hogy (szinte) minden esetben egy autó valamilyen jellegzetes külső stílusjegye ihleti azt a ragadványnevét, amivel aztán később könnyen be lehet azonosítani a haveroknál beszélgetés közben, a szerelőnél, a Bárdinál vagy épp a bontósnál. A listában szerepelnek olyan autók is, amikkel már szinte sosem találkozik az ember - mint például a piskóta-Escort - de a becenevük kapásból azonosíthatóvá teszi őket. Íme a lista becenév szerinti abc-sorrendben.

UPDATE: Már elkészült a szótár 2.0-ás változata, és a még tovább frissített, 2.5-ös verzió!

Bálna-merci - Mercedes-Benz W140 (1991-1998)

mercedes_500sel-w140-1991-93_r4_jpg.jpg

Szinte mondani sem kell, hogy a W140-es S-Merci a hatalmas mérete miatt kapta a nevét a legnagyobb emlősről.

Békalámpás Corolla - Toyota Corolla E110 (1997-2000)

toyota_corolla-compact-3-door-e110-1997-99_r1_jpg.jpg

A Corolla gülüszemét csak imádni vagy utálni lehetett. Az utóbbi táborba többen tartozhattak, mert a 2000-es ráncfelvarrással más szemeket kapott.

Csepp Kadett - Opel Kadett E (1984-1990)

opel_kadett-5-door-e-1984-89_r3_jpg.jpg

Míg az előd D-Kadett külsejét jóformán csak egy derékszögű vonalzóval és egy HB-s ceruzával rajzolták meg, az E-Kadetten már akadtak domborulatok is. 0,32-es légellenállási tényezőjével ráadásul a mezőny legáramvonalasabb kisautója volt, innen kapta a csepp elnevezést.

Jockey-merci - Mercedes-Benz W126 (1979-1991)

mercedes_500sel-w126-1985-91_r2_jpg.jpg

A híres dallasi olajmágnás és szívtipró, Jockey Ewing több S-Mercit is elfogyasztott, a sorozat nagy részében viszont W126-os Mercivel mászkált.

Kockalada - Lada 2104, 2105, 2107 (1980-2012)

lada_2107-1992_r11_jpg.jpg

A kerek lámpa utáni szögletes lámpája és sarkosabb külseje tette kockává a kockaladát. A képen látható 2107-eseket emellett még parasztmerci vagy Gorbacsov-Merci névvel is illették a Mercikre hajazó nagy hűtőmaszkjuk miatt.

Kocka-Wartburg - Wartburg 353 (1966-1988)

wartburg_353-1966-85_r2_jpg.jpg

Nem csak Ladából volt ám kocka, a 353-as az előd 311-eshez képest elég szögletesre sikeredett.

Malac Passat - Volswagen Passat B3 (1988-1993)

volkswagen_passat_1989-1993_r2_jpg.jpg

Rácsozás nélküli homlokfal, közepén egy VW-jellel, mely szemből nézve olyan, mint a malac orra.

Pápaszemes Merci - Mercedes Benz W210 (1995-2003)

mercedes_e-1996_r4_jpg.jpg

A 124-es utáni E-osztály négy kerek első lámpája miatt lett pápaszemes.

Piskóta-Escort - Ford Escort Mark I (1968-1975)

3747812322_4687cac4c2_b.jpg

A téma ihletője, mely csak azért lett piskóta, mert a hűtőmaszkot és a fényszórókat körülvevő díszkeret alakja hasonlít a babapiskóta alakjára.

Púpos Wartburg - Wartburg 311 (1956-1966)

wartburg_311-1956-66_r6_jpg.jpg

A 353-as megjelenésével a 311-es automatikusan megkapta a púpos becenevet.

Szaloncukor-Mondeo - Ford Mondeo I Facelift (1996-2000)

ford_mondeo-sedan-1996-2000_r5_jpg.jpg

A hűtőmaszk és a fényszórók együttes kompozíciója magáért beszél.

Szivar-Audi - Audi 100 C3 (1982-1991)

audi_100-1982-1990_r4_jpg.jpg

Először az ember valami luxusszerűségre asszociál a szivarról, de ennél az Audinál ez téves nyom. Jó légellenállási tényezője miatti nyúlánk formájába páran belelátták a szivar sziluettjét.

UFO-Civic - Honda Civic 8gen (2006-2011)

honda_civic-2006_r3_jpg.jpg

Kissé futurisztikus kinézete miatt először űrhajónak nevezték, majd inkább az ufó terjedt el jobban a kettővel korábbi Civicről.

Vasaló Swift - Suzuki Swift III (2004-2010) 

suzuki_swift_2_r6_jpg.jpg

Profilból nézve, a fekete A-és B-oszlopnak köszönhetően tényleg vasalóformája van. Lépj hátra hármat, úgy hatásosabb.

Zöldséges Merci - Mercedes-Benz W123 kombi (1976-1985)

8733370900_262e50d94c_b.jpg

Mercivel kezdődött, azzal is végződik a felsorolás. Kivételesen olyannal, ami nem a külseje miatt lett zöldséges, hanem azért, mert egy időben sok kisvállalkozó pakolta meg áruval a 123-as puttonyát. 

Eddig tartott, innentől pedig él a felhívás: ha tudsz olyan autós becenévről, ami kimaradt a listáról vagy pontosítanál a meglévőkön, ne szégyelld levésni kommentben, ha pedig nincs blog.hu-s accountod és lusta vagy/nem akarsz csak emiatt regisztrálni, küldhetsz e-mailt is a caranten@indamail.hu címre.

 

kép: autógaléria, Mic, Tony Harrison

CC BY-SA

104 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr758914234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

superfrog 2016.07.28. 21:48:40

csotányhátú corolla

Libidó 2016.07.28. 21:50:21

Bogárhatú VW
Kacsa Citroen

superfrog 2016.07.28. 21:56:51

mozdonyorrú transzporter (T1)

rendszamgyujto.hu · http://rendszamgyujto.blog.hu 2016.07.28. 22:04:13

kocka ibiza, dobostorta felnivel
szappan audi(80)

sq 2016.07.28. 22:06:58

Vw bogár, kisfityó nem jók? Felénk a 353-as vareszt szappantartónak hívták, a zaporozsecet meg olajkályhának.

sq 2016.07.28. 22:09:08

@sq: daciakat meg dákónak

Hauzer 2016.07.28. 22:16:16

ezeröcsi,bakancs rönó,vagy citroen kacsa :)

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2016.07.28. 22:17:43

Mercis vonalon van még az állólámpás (W108), a Fecske (W111) és a Ponton (W128, W180). Opeleseknél szokás a generáció betűjelével hivatkozni a típusra (F Astra, B Corsa stb). Ezen kívül még a "Záporjóska" jutott eszembe.

2016.07.28. 22:18:21

Inkább disznóorrú -Passat az a malac-Passat

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2016.07.28. 22:21:23

A kockát a 700-as Volvók is megkapták, illetve egyszer hallottam (asszem) a kombira a "szekrénysor" elnevezést (talán Ikeás asszociáció mentén született?).

Mr. Waszabi 2016.07.28. 22:31:40

Bocsi, de a Ladát nem sírom vissza. Annál szarabb kocsim nem volt sosem. A karburátor gyárilag szépséghibás volt - nem bírta a meleget - , a gyujtást meg nekem kellett magyar találmányú optoelektronikusra cserélni, mert a megszakítós annyira selejt volt, hogy ezzel inkább nem is dicsekednék - gyakorlatilag gyári selejt volt.
A cucalizmusban - azaz, amikor a vevő örüljön, hogy kapott valamit szemlélet korszakában - nagyjából fszt szoptunk az autóvásárlással. Ma már azért más a helyzet és az igények is. A jelenlegi koreai chevymben 126 ezer van, de még nem volt vele probléma. 90 ezernél vezérlés csere, és slussz, plusz az izzó cserék. Szóval, lehet romantikázni, de azért egy férfi legyen észnél e témában. S ha már romantikázik, akkor inkább amcsi vasakkal tegye - azok legalább új korukban élmény autók voltak - a Lada meg csak muszály volt, legfeljebb.

0rdas 2016.07.28. 22:33:06

Téves a poszr, jockey merci a W116. És akkor illene bobby mercit is megemlíteni (R109)

ZON 2016.07.28. 22:33:35

A "zöldséges" helyett én fekvőlámpásnak hallottam emlegetni - elődje az állólámpás, utódja (a 124-es ) púposmerci.

papp.gergo 2016.07.28. 22:34:48

Terrorista busz Vw T2
Cápa Citroen DS
Maigret Citroen Traction Avant
Angyal Volvo Volvo P1800
Bobby Merci Mercedes w107

sage5 2016.07.28. 22:49:13

2. generacios puntomra tobbszor is hallottam h tornacipo

proletair · http://lemil.blog.hu 2016.07.28. 22:51:40

Mosolygós Trabi (Trabant 501)

ZON 2016.07.28. 22:51:42

Csíklámpás Lancer. Talán Galantra is mondták .

sage5 2016.07.28. 22:54:31

Eleg morbid, de a Honda CRX volt a koporso. Mondjuk nem a formaja miatt.

0rdas 2016.07.28. 22:58:30

@papp.gergo:
Összerakjuk ketten. Bobby merci az r107. R109 nem volt (amit én írtam). W a wagen (limuzin) a mercinél. R a roadster, C a kupé. Így Bobby SL (fedélnélküli) mercije az R107, a keménytetős kupé SLC meg a C107.

khamul 2016.07.28. 23:01:27

De gyönyörű az a púpos wartburg!

mrjake · http://mrjake.org 2016.07.28. 23:05:28

A vasaló swift az III. gen. (az elsőt nem csinálták itthon, ezért nem tud róla a sok wanabe autós)

Normális 2016.07.28. 23:05:50

A Bálna Mercit hallottam "Tehén Mercinek" is emlegetni, (nyilván a kecses oldalnézete miatt),
A Csepp-Kadettet "Púpos Kadettnek is" (csinálta a Daewoo is. a C oszlopban plusz oldalablakkal, Racer néven),
A Kocka Lada volt "Gorbacsov-Merci" is, A Wartburg meg csak simán "Varnyú"...
És, a Daciát meg nevezték 89 Karácsonya után "Ceausescu Bosszújának" is...
Ja, és a Jaguar X-type-t meg "Macskásfordnak", a Mondeo-val való azonos műszaki alapok miatt :)

yenoee 2016.07.28. 23:06:20

Mercik még: W113 SL - Pagoda, W198 300 SL - Sirály, W186 300d - Adenauer
Polski Fiatok: Kispók, Nagypók
Fiat 125 - torinói Fiat
Lada 2101 - golyólámpás Zsiguli
Ford Taunus P5 - Fürdőkád

szepipiktor 2016.07.28. 23:14:58

Néhány pontosítás:
A "zöldséges" a fekvőlámpás 123-as KOMBI neve...
A 124-es a sorozat, a E az osztály... A 123-as - a zöldséges is - "E" volt és a képen látható ovállámpás W210-es is.
Pár másik:
A 124-eseket nálunk taxi Mercinek hívták, mert ezek voltak a németeknél a taxik és sok érkezett be hozzánk használtan...
A "púpos" Wartburg valójában a "nagykerekű" vagy az 1000-es nevet viselte...
A 190-es sorozat lett a bébi-Merci.
A békaszemű jelző eredetileg a Porsche 928-asé volt.
A 924-es Porsche volt a paraszt-Porsche...
Dacia 1300-as a Ceausescu bosszúja

papp.gergo 2016.07.28. 23:15:30

@0rdas: Okés nem vagyok spíler Merci témában..... de volt még állólámpás és töklámpás is Típusokat nem tudom!

Üdv !

alkatraz · http://jobbflashjatekok.blog.hu/ 2016.07.28. 23:16:30

Kockadett - D kadett
4-és swift a bézbózsapka swift
Csizma micra
A tojás lámpás Merci más volt. 2004 körüli verzió
Cigány Ferrari - calibra
Csőrös transit
Hirtelen ennyi :)

Stavi 2016.07.28. 23:24:11

Béka lámpás Scorpio
Róka passat (malac előtti)
Rácsos passat (malac utáni :)

laci_52 2016.07.28. 23:24:34

"Bocsi, de a Ladát nem sírom vissza"

Akkoriban a legjobb autó volt, akkoriban a Skoda S100-105S-120L, Dacia 1300, 1310TX és TLX, 125-ös Polski Fiat, kétütemű Wartburg és Trabant egy kalap szar volt hozzá képest.

A Merkurnál 5-6 évet kellett várni a Ladákra(már amikor egyáltalán lehetett rendelni), a duplalámpás "ezeröcsi" álmaink netovábbja volt.

Jancsiszeg1980 2016.07.28. 23:28:13

- Zápor Jóska - Zaporozsec
- "a púpos" - IZS 2715
- "dudu" - VW Beetle
- Bobby Merci - Mercedes 450SL
- Barkács - Barkas B1000

laci_52 2016.07.28. 23:31:46

@szepipiktor: " A "púpos" Wartburg valójában a "nagykerekű" vagy az 1000-es nevet viselte..."

Rosszul emlékszel, a púpos Wartburg nem nagy, hanem kiskerekű volt csak 900 köbcentis motorral, utána jött az 1000-es "kocka" Wartburg.

Sok-sok évvel később vettem egy 1.3-as négyütemű Wartburgot és 13 évig gyötörtem amíg szét nem rohadt...

mpl 2016.07.28. 23:33:21

Gyerekek, szemérmeskedünk itt, hol a kispolski vidám elnevezése: puncibusz, vagy egérkamion?
:-))

Orban VikTROLL 2016.07.28. 23:40:33

Felesleges becezgetni ezeket az elavult roncsokat.
Roncstelepen a helyuk, bezuzva.

Bafana 2016.07.28. 23:43:22

@Hauzer: Az ezeröcsi kistesója volt az ezerkecske :)
A Polszkikat hívták Poláknak vagy kis-nagy póknak.

kewcheg 2016.07.29. 00:02:46

Az új /2017-es/ Suzuki s-cross pedig eséllyel pályázhat majd a cápa-Suzuki megnevezésre.
Aztán mókás autónevek: Daihatsu Feroza,-anno vagy húsz éve úgy tesztelték, hogy a "kisferó"
Nissan Almera Tino ( kb. húszat ha eladtak belőle) Hyundai Getz (ne tessék vezető politikusra asszociálni:)))
elsőgenerációs Dacia Logan Lumpi (a szerencsétlen tipográfia miatt az 1.4MPI így olvasható) stb.stb.

valint 2016.07.29. 00:16:57

Lancia Thema - digómerci

Jankove 2016.07.29. 01:29:04

Az mk1 "piskóta" escortot fordos berkekben gyakran "kutyacsont" escortnak is hívják.

Egyébként meg:
Cápa bömbi?
Béka Skorpió?
Citroen Kacsa?
Dobozos UAZ?
Ford Tranyó?

gus 2016.07.29. 01:33:45

Nekem Malac Passat helyett Delfin Passat rémlik.

Kernel Panicc 2016.07.29. 05:16:41

Nahát.... Ennek nagy ertelme volt.... Soha nem jöttem volna rá hogy miért hívják a kocka ladát kocka ladának ,a bálna Mercit meg bálna mercinek nagyon mélyre ható ellemzés volt gratulálok

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.07.29. 06:02:56

Bakancs micra, volvo 740-760: nagy disznó,

ötköb 2016.07.29. 06:08:14

Zaporozsex = Kozák Merci

2016.07.29. 06:21:24

Én a "piskóta"-Escort-ot "kutyacsont" Escort-ként is hallottam. A "bálna-Mercire" hallottam azt is, hogy "kajfer-Merci".

Amik kimaradtak a posztból és eddig a kommentekből is:

"Szemszonájt" Scorpio (1985-98) - hátul volt egy krómcsík körbe és úgy nézett ki, mint egy Samsonite bőrönd
"Zsömle" Civic (ezt nem is tudom melyik volt pontosan, csak hallottam)
"Szivar" Audi (régi 100-as, felülről nézve szivar alakú volt)
"Adenauer" Mercedes (W186,188,189)

Burgermeister 2016.07.29. 06:37:36

ezeröcsi
egykecske
fóka
csótány
böszmegülü (ford scorpio)
ocsmányporse(panamera)
ócsóporse(924)
mánágerstift(lépcsős swift)

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2016.07.29. 07:07:37

Jó kis poszt, kösz szépen.
A zöldséges merci mondjuk felénk egyszerűen "dinnyésmerci" volt, gondolom a termelt zöldségtől függően változott a név is :)

froton 2016.07.29. 07:09:52

kokas: trabant, Fantomasz citroen: DS, Derrick BMW: cápa 5-ös, lógané: Dacia Logan

murray 2016.07.29. 08:18:51

Wartburg- Vartyogó

irdesmond 2016.07.29. 08:24:03

@sq: Zápor Józsinak
Egyszer találkoztam egy fotós gyerekkel , mikor mondta hogy Zaporozsjeből való majdnem elröhögtem magam, egyébként Ukrájnában van.

OstobaBMWs 2016.07.29. 08:36:48

Adócsaló voswagen passat
tarkopasz bmw
fogatlan szakmunkás golf
taknyosházi zolika audi TDPDTDIPDTI
zebránelőző bajusz-aranylánc-kalap mércedész

lucky1974 2016.07.29. 08:37:10

@ZON: Bajusz Lancer, Colt....1988-1992

jolankovacs 2016.07.29. 08:51:32

opel calibra---koldus kupé

Balt 2016.07.29. 08:58:29

A bakancs Micrát többen említették, én is hoztam volna, főleg azért, mert fogalmam sincs, ez mitől hoz egyeseknek bakancs asszociációt, jobban, mint mondjuk egy VW Polo vagy Golf - hogy a stílus indítóinál maradjunk.

Ezen kívül a "hokiütő lámpa" (Saab 9-3 kombi, Renalult Megane II stb.), amiben én szintén nem látom meg a hokiütőt, de hát ez van. Apropó: kacsaseggű Megane (az 5 ajtós II), ez teljesen jó hasonlat.

@Mr. Waszabi: A cikk szigorúan tárgyilagos, a Ladánál nem említ semmi nosztalgiát. Amúgy a "béketáborban" a maga idejében valóban a legjobb (hozzáférhető) autó volt mondjuk a '80-as évek közepéig. Nekem is van egy hobbiból. :) A gyújtásrendszere többek közt eredetileg is magyar volt (Bakony Művek), persze érdemes volt optósra vagy hall-rendszerűre cserélni.

gigabursch 2016.07.29. 09:05:29

A képen Swift 3 van.

A Swift 2 az nem ez, viszont az valóban vasaló.

Szerintem...

Byk001 2016.07.29. 09:05:40

Trabantra felénk használták a papírjaguár kifejezést is.

Balt 2016.07.29. 09:07:03

@Kiwicake: Hát én ezt kacsaseggűnek ismerem, lásd fentebb. :)

@yenoee: Hopp, tényleg: elég egyértelmű miért: a FIAT 1500-ast is hívták fürdőkád FIAT-nak.
www.origo.hu/auto/20140925-tisztessegben-megoszult-fiat-1500-1964-veteranteszt.html

Gyártották Kragujevacban is, de akkor már álljon itt egy másik Zastava becenév: a 101-es (sto jedag) hívták Stojadinnak, ami egy férfi becenév.
www.youtube.com/watch?v=RiODPrckiR8

stoilt 2016.07.29. 09:17:31

Hippibusz, halottaskocsi Volvo, Kispolák.

Balt 2016.07.29. 09:17:33

@Balt: Ehh: sto jedan

@szepipiktor: Jogos, nagykerekű Varnyú!

@alkatraz: Ha már csőrös: eredetileg a ZiL 157-es kapta ezt a "népszerű" jelzőt. :)
www.veteranautocentrum.hu/news.php?item.3.2

@laci_52: Bizony!

@Bafana: Az ezeröcsi meg az ezerkecske szerintem csak újkeletű becenevek, a '70-es években én tuti nem hallottam.

@Jankove: Ha már dobozos UAZ, a parancsnoki (457-es) ponyvás "kabriót" meg meg esernyőnek becézték a seregben. :)

Balt 2016.07.29. 09:22:31

@kewcheg: @froton: Hehe, ez a Lumpi Lógané mekkora már! :))

Kösz a posztot, hiánypóltó!

Balt 2016.07.29. 09:24:25

@Balt: @Jankove: Naná, hogy összekevertem: 457-es a dobozos UAZ, a parancsnoki 469-es:
totalcar.hu/tesztek/uaz/

Mr. Pé 2016.07.29. 09:33:42

Sziasztok!
Bakancs Micra, mert úgy nézett ki mint egy pár túrabakancs (nagyjából akkora is volt), egyébként jó kocsi.
Az UFO-Civic meg azért kapta a nevét, mert a futurizmus hangsúlyozása kedvéért a technikán ámuldozó földönkívüli lényekkel reklámozták a tévében. Tehát nem a nettó forma miatt (ami valóban nagyon szokatlan volt) kapta a nevet, hanem a reklám miatt.
A zöldséges Merci szerintem is a kombi, a szivar Audi viszont pont hogy a szedán (vagy csak kombiról találtál képet?). A már farmotoros Skodákat hívták kategorikusan faros Skodáknak. A Zaporozsecet pedig apám következetesen Zápor Jóskának emlegeti, bár lehet hogy ez csak az ő fantasztikus szóvicce...
Ja, meg a Focust emlegetik következetesen Fókaként, bár ez elég egyértelmű, hogy a névből származik.
Kevésbé kulturált japánbuzi körökben a VW-t következetesen Fosvágen-ként emlegetik :D

OmegaMale 2016.07.29. 09:46:19

* Kilós/faros Skoda(Skodri)
* Suzuki(Suzi) Vagyonőr/Ignác
* Bubaru(Subaru bubogós kipuffal) , Bimmer(BMW)
* Ferkó(Ferrari)

Nem magyar becenév:
* Saabaru (Saab 9-2x, Saab modell a Subaru Impreza-ra alapozva)

body_andras 2016.07.29. 10:03:23

Trabant: papírjaguár.
Citroen Kacsa.
Rokonságomból valaki úgy hívta az utolsó-előtti generációs Mercedes S500-at, hogy a Gonoszpofájú.

Gratula minden kommentnek, a Ceausescu bosszúján jót röhögtem :D

Csak Norris 2016.07.29. 10:06:00

@camell: Vol olyan hogy "Busz civic"?

Azt hittem ez csak az én agymenésem Volt.:)

Csak Norris 2016.07.29. 10:07:58

@Bafana: "Az ezeröcsi kistesója volt az ezerkecske :)"

Èn egykecskének ismertem.

Kispangit 2016.07.29. 10:50:29

@Mr. Pé: Nem csak az övé, tényleg Zápor Jóska volt a Zaporozsec; futott még a nemesen egyszerű "kerti traktor" kedveskedő néven is.

sáros_tehén 2016.07.29. 11:13:22

Parasztmerci -> Lada 2107

balozsi 2016.07.29. 11:15:21

Én anno sem az "ezeröcsi" sem az "ezerkecske" elnevezést nem hallotam egyszer sem, csak mostanában amikor elindult ez a nagy visszaemlékezés, pedig nyakig benne voltam az autózásban. Ezerötösnek és ezerkettesnek hívtuk. Vagy én emlékszem rosszul?

balozsi 2016.07.29. 11:16:36

A kockalada a 2105-ös Lada volt és nem a 2107-es. Utóbbi volt a parasztmerci.

Cariotis 2016.07.29. 11:18:22

rendőrasztra f astra
halottaskocsi accord kombi
romboló scorpio
melósbusz kombi mondeo
űr-civic

gigabursch 2016.07.29. 11:27:39

@OmegaMale:
Wagyonőr
Stift
Szaltó
Fingis

gigabursch 2016.07.29. 11:28:26

@body_andras:
Nálam az NDK-s cuccokra volt ismert a Honecker bosszúja kifejezés

scz_hun 2016.07.29. 11:35:10

Van még a bajusz Lancer és Colt, illetve gömb Lancer és Colt. Coltból volt vasaló is, a hátsó lámpa hasoníltott nagyon.
Galantból szintén bajusz, illetve a legutolsó Európában is forgalmazott példány a cápagalant.

MaCS_70 2016.07.29. 11:54:59

@froton: A Derrick-BMW az az E46, tehát már jóval a sorozat utáni széria. Harri tehát nem ezt hozta, viszont ennek olyan táskásak a szemei, mint Horst Tappertnek.

MaCS

MaCS_70 2016.07.29. 11:56:53

@OmegaMale: A Bimmer érdekessége, hogy a Bimmer a BMW autók beceneve, míg a motoroké a Beemer/Beamer.

MaCS

MaCS_70 2016.07.29. 11:59:36

Kispolszki:
Kispók, Egérkamion, Krumplinyomó, Kispolák, stb.

Zed is not dead yet 2016.07.29. 12:06:47

Én azt a toyotát lárvaszeműként ismerem.

Szőrös Kaméleon 2016.07.29. 12:22:34

Tepsi Merci - fekvőlámpás Mercedes

errrrrrrrrr 2016.07.29. 14:05:38

púposhátú merci - cigóktól hallottam gyerekkoromban. kupé mercit hívták így

OmegaMale 2016.07.29. 14:51:41

@gigabursch:
:D

Én a Spash-t csak placcs-nak hívom (splash = csobban) XDDDDDD

OmegaMale 2016.07.29. 14:55:56

@Cariotis: @gigabursch:
:D

"rendőrasztra" +1 :)

Én a Spash-t csak placcs-nak hívom (splash = csobban) XDDDDDD

lujo1111 2016.07.29. 15:07:01

@sq: sztem benzinkályhának, m a fűtését benzin égetésével oldották meg

Balt 2016.07.29. 15:08:34

@balozsi: Én is így emkékszem, vélhetően jól. :) Apámnak 3 db új 1200-ese volt. (Egymás után persze.)

Balt 2016.07.29. 15:15:15

@Traktoros Pista: :) Még nem hallottam, pedig abszolút belföldi vagyok. Ez tuti magyar, mer' ugye a gyártó hivatalos neve Crvena Zastava volt, am. Vörös Zászló. Vö. Crvena Zvezda: Vörös Csillag. :)

OmegaMale 2016.07.29. 15:18:11

Ahogy a németek látják, megfejtések gyártók neveire:

BWM = Bring mich (in die) Werkstatt = vigyél szervízbe

FIAT = Fehler in allen Teilen = Hiba minden egyes alkatrészben

VW = Verrotetes Wrack = korrodált roncs

AUDI = Aggressiv Ungeduldig Drängelnd Ignorant = aggreszív, türelmetlen, nyomakodó, közönyös

SEAT = Sehen Einsteigen Aussteigen Tauschen = meglátod-beszállsz-kiszállsz-lecseréled

;D

Traktoros Pista 2016.07.29. 15:21:56

@Balt: A márka hivatalos neve ZASTAVA - ez van a gépek farán. Ennek a magyar szlengbéli elnevezése volt egykoron "zaszti" vagy szervizesek közt "zacskó" :)

GGy 2016.07.29. 15:27:17

A Wartburg 311--ben biztos, hogy volt 1000-es motor, nekünk olyanunk volt!!
(szép óvatosan hajtva néha még 10 liter alá is lement a fogyasztása)

!NagyRoli · https://caranten.blog.hu 2016.07.29. 16:47:42

Azanyámidegesúristenit... =D
Köszönöm mindenkinek aki hozzátett, közel sem számítottam ennyi olvasóra, főleg nem ennyi kommentre. Sőt, ezek mellett még több tucat e-mail-t is kaptam.
Párszor azért a homlokomra csaptam, hogyhogy nem jutott ez vagy az még eszembe, de egy csomót csak most olvastam először. Jót is röhögtem némelyiken, főleg a német kommenten =D Tényleg köszi mindenkinek.
Külön köszönöm azoknak, akik rövid magyarázatot, képet vagy linket is mellékeltek. A posztban lévőeken persze még majd pontosítok. Most pedig végigolvasok mindent mégegyszer és kikörmölöm egy virtuális A4-esre.

gmihaly621 2016.07.29. 20:05:20

A nem lépcsős hátú ezerkecske, ezerharcsa és ezeröcsi Ladák akkor nem kockák ?

Balt 2016.07.30. 12:18:39

@Traktoros Pista: Ok, persze, Mo.-on nyilván így van, de attól még az is igaz, hogy:
'az új 128-asok gyártására a jugoszláviai Crvena Zastava (Vörös Zászló) üzemben fog sor kerülni. A Zastava gyári jele 101 volt, az 1970-es években megszületett a két újabb karosszériakoncepció. Az ötajtós Berlinát 1971. október 15-én mutatták be Belgrádban az autó expó rendezvényen. Az első széria elnevezése NV – szerb elnevezéssel „népautó” volt.' (Wiki)

Azt hittem, te vajdaságilag érintett vagy. :)

hlev 2016.07.30. 12:22:11

És az állatos nevek: bogár, kacsa, cápa (vw, citroen, bmw)

jewdi76 2016.08.12. 12:12:13

Trabi-Szappantartó

Autopeti 2016.08.15. 22:12:03

Skoda 110r- szocialista Porsche
Tatra 603- bálna Tatra
Skoda 1000MB- embecska
Dacia Lastun: Caucescu bakancsa

BMW 3 Compact 2000+: számomra Lennon BMW
www.bmwblog.com/2014/10/17/bmw-3-series-compact-ugly-duckling-family/

2008 körüli A-osztály számomra denevér A-merci
www.motorauthority.com/news/1024679_update-2009-mercedes-benz-a-class-official-details

B-Manta: kocka Manta
Mazda 626 1992-1996: kavics Mazda
Fiat Dino: baby Ferrari
Corvette C3- kólásüveg Corvette
G merci: hegyidoktor merci
Porsche 911 Carrera 2,7 RS: kacsaseggű Porsche

Cseh becenevek:
W123 merci- Piano (a csomagtérajtaja emlékeztet zongorára)
W116 merci- kínai merci

Elismerem hogy nem mindegyik egy külső stílusjegyre utal, de a kommentek többségében is voltak ilyenek.

szellemkor 2016.08.20. 12:11:55

Dempsey and Makepeace Rover ---> Rover Vitesse
Fantomas Citroen ---> Citroen DS
Kojak Buick ---> Buick Century

jewdi76 2016.08.25. 12:11:01

Óvodásként neveztem el, és hívtam az UAZ 452-est Zsömleautónak.
Felnőtt fejjel tudtam meg hogy az oroszok "Buhanka"-nak hívják, ami magyarul cipó.