Akkor már én is elbúcsúztatom Alonsót

2018. augusztus 19. 14:00 - !NagyRoli

mclaren-f1_mcl33-2018_r7_jpg.jpg

Ha beütöm a telómon a YouTube-keresőbe az f betűt, a keresési előzményeim alapján kapásból az első találat az, hogy Fernando Alonso onboard. Ahogy az s-nél elsők között van a Sebastian Vettel onboard, l-nél meg Lewis Hamilton onboard, k-nál meg Kimi... Imádom az onboardokat, végig is néztem már úgy pár órányit az évek során, de a legsűrűbben Alonso gépészkedéseit nézem.

Főleg a régi V10-es Renault és a hibrid Ferrari/McLaren korszakból. Egyrészt azért, mert utáltam a V8-korszakot, legalábbis 2009-ig, olyan hangjuk volt, mint egy takaréklángra vett V10-nek. Másrészt pedig tök jó a kontraszt: ott a fiatal, kócos Fernando, aki úgy tépi a Mild Seven logós sárga-kék Renault monokróm kijelzős kormányát, mintha offroad menne, majd az kijárattól üveghangon hegedülteti a V10-est.

Majd ott a rutinos, szakállas, kétszeres világbajnok Alonso. Már nem rángatja a kormányt, zseniálisan lavírozik a slick Pirellik tapadáshatárán, visszatölti az ERS-t, közben rengeteg nyomatéktartalékot visz magával a kanyarból kifelé, háta mögött a mélyen, csilingelőn dörömbölő turbós V6-ból.

A legélesebb emlékem mégsem egy onboard, hanem a modern F1 egyik legsúlyosabb pillanatképe: a szemerkélő esőben álló, felnyitott sisakrostély mögött a semmibe révedő Alonso, nem sokkal a 2012-es Brazil Nagydíj után, ahogy épp felfogja, hogy megint lemaradt a világbajnoki címről. Megtett mindent, de a sorsa nem rajta múlt. Vajon mi járhatott a fejében?

alonso2012.jpg

Ahogy a fenti Ferrariból is, a McLaren Hondából ugyanúgy többet hozott ki a papíron elvárhatónál. Valahogy érezte, hogy kell egy rossz autót jól vezetni. Ezért fognak majd hiányozni ezek az onboardok és így lehet valaki még a mai napig is az F1 egyik legjobbja úgy, hogy már több mint öt éve futamot sem nyert.

Szinte sansztalan, de ha a maradék kilenc futam alatt összejönne neki egy dobogó, kerekebb befejezés lenne.

Adios, Fernando. Buena suerte!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr3514183183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.08.21. 11:20:21

Alonso egy igazi pöcsfej volt. Senki nem fogja hiányolni.

body_andras 2018.08.21. 14:56:59

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Pöcsfejnek pöcsfej, sose szurkoltam neki, de 2012 óta már őszintén kívántam hogy történjen vele valami a vergődésen kívül. Azóta tucatnyi, ha nem több méltatlanabb ember fordult meg, nem egy jobb kocsival a segge alatt.