Gondolatok az esportról

2018. november 10. 22:00 - !NagyRoli

playseat-rennsimulator.jpg

Ha valaki imádja a focit, amellett hogy követi a csapata meccseit, akár ki is mehet a meccsekre, megveheti a mezt és legfőképp: kimehet focizni akár amatőr szinten, vagy hobbiból a barátaival, űzheti a sportot. Ha valaki az autóversenyekért van oda, az már nehezebb ügy. Ez olyan műfaj, amit nehezen érez magáénak az ember. Egy ilyen fal dől most le éppen az esport által.

Valamikor a 2000-es évek vége felé vendégségben jártam. Hasonló érdeklődési körünk volt a házigazdával, már a beszélgetés elején szóba kerültek az autók, ami hamar átterelődött autóversenyekre, elsősorban F1-ről, WRC-ről beszélgettünk. Szó szót követett, egyszer csak megkért, hogy kövessem, mutat valamit. A hátsó traktusban egy kamrából átalakított házi szimulátorszobába vezetett.

Max játékteremben láttam hasonlót azelőtt. Egy régi Alfa-ülés, mellette egy asztali számítógéppel. Az ülés előtt pedig egy Thrustmaster kormány-és pedálszett volt a házilag barkácsolt állványzaton. Szabadidejében szimulátorozni szokott, a legtöbben fura hobbinak tartják az ő korában, 30-on túl. Van kedvem kipróbálni? Naná!

Ülésbe behuppan, kormányt, pedálokat beállít, fejhallgatót felvesz. A VGA-RCA átalakítóval a lapostévére kilőtt képen pedig az rFactor nevű szimulátor főmenüje világította be az ablaktalan helyiséget. A setup betöltése után kigurultam a virtuális BMW Sauberrel a virtuális Hungaroringre. Fülemben üvöltött a V8-as motor, a köridőmet rendszeresen fülemre mondta a virtuális versenymérnököm. És mire ismét feleszméltem, már csúszkáltam a gumikon, a fáradtam. Már 30-nál járt a körszámláló.

Beszippantott. Imádtam. Csak a testre ható G-erők hiányoztak a képletből, semmi más. A hosszú, konstans, kormány mögötti koncentráció annyira valós hologramélményt adott, hogy sem az időt, sem a teret nem éreztem. Ott, az autós poszterekkel telepakolt kis kuckóban végre lett valami fogalmam arról, milyen is lehet autóversenyzőnek lenni. Véglegesen megértettem, miért nevezik szimulátornak.

És mire volt szükség mindehhez?

Egy szoftverre, egy gépre/konzolra a meghajtásához, egy jó kormány-pedálszettre. Nagyon valószerű élmény. És nagyon olcsón.

Mert az autóversenyzés drága. Még ha amatőr is, eszközt, adminisztrációt, logisztikát, tehát pénzt igényel. Sokkal több tehetséges ember van a világon annál, mint akiket topligás autóversenyeken látunk a volán mögött száguldani. A legnagyobb akadálya ezeknek a rejtve maradt tehetségeknek pedig általában ugyanaz: nem engedhetik meg maguknak, hogy versenyezhessenek. Vagy nincsenek meg a megfelelő kapcsolataik hozzá. Esporttal pontosabban e-motorsporttal nem csak ők, mindenki elérhető pótlékhoz juthat.

Vagy adott esetben kiegészítéshez. Hiszen már a Formula 1-ben is nagy szerepük van a fejlesztői pilótáknak, akik a szimulátorban teszik oda a magukét az autó fejlesztéséhez. Egyrészt persze azért van ez így, mert a tesztelési lehetőségek mára jelentősen bekorlátozódtak a kollektív tesztekre. De ez korántsem jelenti azt, hogy ha hirtelen ismét korlátlan tesztelésre lenne lehetőségük, azonnal bontani kezdenék a szimulátorszobát.

Mert nevetséges befektetés árán jutnak terepen is használható adatokhoz. Nincs szükség sem logisztikára, sem gumikra, sem üzemanyagra, sem szerelőbrigádra és legfőképp nem kell pluszban még egy autót építeni és azt pótalkatrészekkel ellátni.

Persze az komoly munkaeszköz, de a piaci videojátékok, szimulátorok realisztikusságára sem nagyon van már panasz. De itt már nem a látványról, nem a Need for Speed sorozatról beszélek. Olyan irdatlan fizikájú, irdatlan nehéz szimulátorokról, amikről töredék annyi ember hallott, mint például a fent említett öreg, de még mindig zseniális rFactor vagy az olasz Asetto Corsa, aminek a jövőre megjelenő következő része, a Competizione már kimondottan esport-platformként is szolgál majd.

Az offline karriermódokat és a LAN-partikat kinőve az online lobbik, versenyek, bajnokságok megadják a lehetőséget arra, hogy a versenyzők ne csak a mesterséges intelligencia, hanem egymás ellen is küzdjenek. A törős-zúzós, türelmetlen gyerekek lemorzsolódásával pedig mindenhol kialakul egy erős, kitartó, sportszerű réteg, akik számára kikapcsolódás a köridő folyamatos javítása. Ezeken a versenyeken pedig már valós versenyhelyzeteket is meg lehet tapasztalni, be lehet gyakorolni: a jó rajtolást, helyezkedést, szélárnyékozást, támadást, védekezést, konzisztens tempózást, a gumik kezelését, a folyamatos nyomás kezelését, a kikényszerített hibák utáni higgadtság megőrzését. Persze én sem állítom azt, hogy maradéktalanul fel lehetne készülni egy valós versenyre szimulátorban, de képes megadni egy jó alapot a versenyzői alaptudástárhoz és a hozzáálláshoz. Aki nem hiszi, ne járjon utána, itt a varázsszó:

Michelisz Norbert.

wtcc_hungaroring_race_i_03052015-9.jpgMichelisz és a Zengő Motorsport közös évei a magyar motorsport legnagyobb sikersztorijai közé tartozik: két privát túraautó-világbajnoki címük egy gyári ülést és egy összetett VB-ezüstöt alapozott meg. Ha nem létezne a Grand Prix Legends, ez a kép se létezne.

A minőségi, tiszta versenyzés tehát ahhoz méltó képességeket és hozzáállást is követel, még ha online is zajlik. Valahol itt vált át a gépezés/konzolozás esporttá.

Az utóbbi időben pedig mindennek tétje is lett. Ha kicsit későn is, de a versenyszériák is meglátták ebben a reklámértéket és a pénzt. Kitaposott modellen gurultak végig, a stratégiai játékok, a League of Legends, a CS:GO és a FIFA köré már rendes esport-csapatok, közösségek alakultak, a bajnokságok pedig akkora, dollármilliókat forgató biznisszé váltak, amit talán még a 2010-es évek elején se nagyon sejtett senki. És most gondoljunk bele, mekkorát húzhatnak ezen a nehezen átadható motorsportok - nem csak anyagilag.

Már alakulgat, még ha kicsit bukdácsol is. A rali-világbajnokság mintájára már harmadik szezonját futja az eWRC bajnokság, a Liberty Media hatalomátvételével pedig az F1 is elindította az esport bajnokságát tavaly. Kőkemény, topligás esport, vastag jutalmakkal. Utóbbiban ráadásul pilótája is van kis hazánknak, Bereznay Dánielt a Mercedes esport csapata igazolta le a válogatón, és nem is nyomja rosszul, futamgyőzelme is van már.

Persze a fent említett versenyszériák sem ettek meszet, és a saját licencelésű játékukat hakniztatják a bajnokságaikon, amik nem nyers szimulátorok, és a versenyek lebonyolítási rendszere sincs valami jól kitalálva - az F1 esport versenyein például nem a versenyző vezet a bokszutcában, ami szerintem halálciki. Pozitívum viszont, hogy az erőviszonyok legalább kiegyenlítettek, így izgalmas oda-vissza meccsek szoktak szoktak lenni egy futam-vagy szakaszgyőzelemért. Érdemes belepillantani egy közvetítésbe, nem rossz program.

Persze voltak, vannak és lesznek olyanok, akik szerint mindez nem marad más, csak játék, és nem méltó arra, hogy egyáltalán sportként definiáljuk. Ezen a szinten viszont már nem igazán játék. Ahogy minden más élsportban, sikert az esportban sem adják ingyen. A kitartás itt is nagy erény, még ha látszólag csak ész nélküli kockulásról is van szó, és igazából ezek a versenyzők is ugyanazzal a motivációval ülnek be a szimulátor kormánya mögé, mint minden más élsportoló: a legjobbak akarnak lenni a legjobbak között.

kép: dronepicrVladimir Ognjanović

92 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr5614336703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2018.11.11. 18:46:15

Akkor majd próbáld ezt ki VRban is. Egy kicsit többet ad, mint egy nagy képernyő. Sok esetben parasztvakítás, de egy szimulátorban még egy lépcsőfok a valóság felé.

!NagyRoli · https://caranten.blog.hu 2018.11.11. 20:08:28

@Bobby Newmark: Húúúú basszus azt nagyon ki akarom próbálni egyszer. Videót már láttam róla, kiváncsi vagyok, mennyire tereli el a figyelmem, ha oldalra is nézelődhetek.

Bobby Newmark 2018.11.11. 20:38:39

@!NagyRoli: Nem elérhetetlen már, bár nulláról indulva azért kerül annyiba kb, mint az a szett, amit a posztban írtál, kb félmillió forint. Ha van erős gémer géped, akkor maga a VR "csak" annyi, mint egy videokártya, 150-200kHUF.

Kipróbálni meg ki lehet már jó pár helyen Budapesten, vannak ilyen VR cafék, pubok, több is.

Zed is not dead yet 2018.11.11. 23:16:36

Azért vicces ezt az egészet 'sport'-ént aposztrofálni, amikor a sport valahol a testedzés alt. definíciója lenne, ez meg hosszas gyakorlás és kemény edzések árán sajnos leginkább testi-lelki nyomorékokat tud gyártani (amikor már tizenéves fiataloknak komoly bajai vannak - gerincproblémák, látásromlás, pszichés gondok a túltolt "esportolástól"). Arról nem is beszélve, mikor a CS-en és trashmetalon felnőtt, a szülei marketingfalanszter-világától irtózó kölykök apuci stukkerével inkább nyomnak még egy kör IRL CS-t a suliban is, mielőtt esetleg megérkezik a rendőrség és nekik is vége lesz a játéknak - örökre. Írom mindezt úgy, hogy én is elég sokat játszom különféle játékokkal és tényleg, ez egy iszonyatos pazarlás az életünkkel.

Ildomár 2018.11.12. 07:54:24

Ez az E-"sport" (???) egy vicc, a játékfejlesztő cégek PR dumája. Szégyen. E-MMA is lesz, ahol cingár gyerekek két kattintás között kifulladva világbajnokok lesznek?

Bobby Newmark 2018.11.12. 08:24:27

@Zed is not dead yet: @Ildomár: Hát titeket se akar majd senki az eszetekért elrabolni...

Zed, akkor a sakk, lövészet, darts, curling, stb sem sport, mert nem testedzésről szól, hanem gyakorlásról, ügyességről, észjátékról? Baromság.
Aztán persze, az e-sport gyártja a nyomorékokat, nem ám a hagyományos élsport, ahol a próbálkozók kb 0.1%-a tud eredményt felmutatni, a többi meg leginkább csak lesérül és lerokkan, vagy rászánja az életét, aztán mikor visszavonul szarrászteroidozott testtel meglett 27 évesként, akkor meg hülye mindenhez a világon, mert képzés sportolt...
Vagy ha már Amerikánál tartunk, akkor esetleg megemlítheted a lövöldözés mellett az amerikaifocit is, ami 95% eséllyel okoz maradandó agykárosodást...

Ildomár: Lehet, hogy meglep ez most téged, de ilyen húsz+ éve létezik.

Ildomár 2018.11.12. 08:33:24

@Bobby Newmark: Ezek nem sportok. Neked is annyi eszed van mint egy marék lepkének. A kommentelés mikor lesz e-sport?

Bobby Newmark 2018.11.12. 08:47:38

@Ildomár: Persze, ha letagadod a valóságot, akkor természetesen mindig igazad lesz. Ettől még te beszélsz ostobaságot.

en.wikipedia.org/wiki/Darts
"Darts is a sport in which..."
hu.wikipedia.org/wiki/Sportl%C3%B6v%C3%A9szet
Igen, biztosan nem sport, ha a neve is az...
Curling is csak viccből van a téli olimpián, miközben nem sport.

Amikor így egyértelműen nettó faszságokat beszélsz, akkor így mi vesz erre rá? Hogy a pék véreres faszába gondolod, hogy ezt így most sikerülhet behazudnod? Ér neked ekkora arcvesztést az, hogy megpróbálj "győzni" egy isten háta mögötti, három kommentert idevonzó blog kommentdobozában? Ráadásul úgy, hogy fegyvertelenül indulsz a csatába?

Bobby Newmark 2018.11.12. 08:49:05

@Ildomár: Vagy várj, te tényleg azt hiszed, hogy te vagy a világ szaktekintélye abban, hogy megmondd, mi a sport és mi nem? Elárulom, hogy ez közmegegyezésen alapul, és a véleményed egészen pontosan 0 súlyú a témában.

Zabalint 2018.11.12. 10:59:32

Szerintem az e-sport szó nagyon kontraproduktív. Nem azért mert lenézném az e-versenyeket, sőt jó dolognak tartom azokat. Hanem azért, mert a sport szó eleve rossz értelmezését használja. Ugyanis nem csak a versenysport a sport, hanem van hobbisport, szabadidősport is. Tehát nem csak az a sport, amikor mondjuk a brazil és a francia válogatott meccset játszik, hanem az is, mikor Pistike lemegy a grundra focizni. Namost az e-sport meg éppen a hobbi videójátékozástól akarja megkülönböztetni a profi versenyeket. Pedig ha a hagyományos tömegsport sport, akkor ha leül valaki Starcraftozni a gép ellen, akkor annak is e-sportnak kell lennie, ha a Starcraft versenyeket e-sportnak nevezzük. Vagy akkor a Starcraft verseny sem e-sport. Lehet választani. Vagy inkább e-versenynek nevezni azt, amire ráhúzták, hogy e-sport...

Zabalint 2018.11.12. 11:00:15

És mielőtt valaki a sakkal jön, arra is áll a dolog, ha a profik játéka sport, akkor a hobbisakk is sport, vagy egyik sem az.

Zabalint 2018.11.12. 11:04:14

@Bobby Newmark:
Tőled megkérdezem, tudtommal nem csak az a sport, amikro futó vilagbajnokságot rendeznek, hanem az is, ha egyszerű irodai rabszolgaként reggelente futok, akkor miért csak az az e-sport, ha versenyt rendeznek a legjobbaknak a játékokból, az miért nem, ha leülök játszani egy jatékkal teljesen noob szinten?

Zabalint 2018.11.12. 11:06:12

@Bobby Newmark:
Ha közmegegyezésen alapul, akkor nem 0 súlyú a véleménye, csak jelentéktelenül kicsi.

Anyád a baráthal 2018.11.12. 11:16:25

@Zabalint: korrekt.
Mindkét hozzászólás.

steery 2018.11.12. 11:31:25

Az eddigi tapasztalataim szerint az esport is lehet ugyanolyan fárasztó és kimerítő fizikailag, mint a hagyományos testmozgások. Órákig ülni egy számítógép előtt és koncentrálni, nyomogatni a gombokat bizony elég megerőltető. A VR szemüvegek meg nehezek és melegek, megfájdul tőlük az ember nyaka, miközben leizzad bennük.
Ami az esport előnye, hogy zárt térben történik, nem kint a természetben. Így az embert kevésbé érheti baleset, amennyiben megfelelően kialakítva a helyiség. Nem kell a kinti szmogot letüdőzni. Nem kell hozzá elzarándokolni valami sportolásra alkalmas, távoli helyre. Bármikor elkezdhető és félbehagyható. Nincsenek szemtanúk, így nincs megfelelési kényszer sem, meg versengés, mint a konditeremben, hogy ki a nagyobb izompacsirta.
Az esport csúcsa az lesz, amikor habkönnyű VR szemüvegekkel vagy kontaktlencsékkel lehet otthon sportolni, méghozzá tetszőleges környezetekben. Ehhez a trendhez az építőiparnak is alkalmazkodnia kell majd, hogy minden házban, lakásban legyen egy külön szoba erre a célra, illetve a lakberendezőknek törődniük kell azzal, hogy a szobában lévő bútorok és tárgyak könnyen félrerakhatók, összecsukhatók legyenek, hogy legyen hely középen a mozgáshoz. És akkor még nem beszéltünk az eszexsport izzasztó hatásáról, amit ágyban fekve is lehet űzni...

Bobby Newmark 2018.11.12. 11:39:10

@Zabalint: Valójában nem, a gyakorlatban éppen 0. Tekintve hogy egy már kialakult közmegegyezést akar megváltoztatni.
Ha még csak most kéne dönteni róla, hogy sport-e vagy nem, akkor számítana végtelenül kicsit. Így utólag már semmit.

Bobby Newmark 2018.11.12. 11:52:03

@Zabalint: Hát ezt a feszültséget rendezd el magadban. Ahogy van profi és hobbi sport is, úgy felőlem lehet profi és hobbi e-sport is, és én halálnyugodtan nevezem a Starcrafttal prüntyögésedet hobbi e-sportnak.

!NagyRoli · https://caranten.blog.hu 2018.11.12. 12:00:30

@Zabalint: Na, ez egy kurva jó kérdés. Múltkor meg is találtam az esportmilla videóját erről:

www.youtube.com/watch?v=ixtN8jYFX38

Szűkebb értelemben véve az esport-halmazba tényleg csak a profi versenyzés tartozik, tágabb értelemben viszont már a tudatosabb videojátékozást is ennek definiálja.

Zabalint 2018.11.12. 12:06:21

@!NagyRoli:
Jó, és a nem tudatos videojátékozás? Ha Pistike lemegy focizni, az sem tudatos. Meg ugyanez testmozgásnál, tovabb mehetünk, mert ott is van hobbiként amatőr versenysport, de nem gondolom, hogy ha valaki kocasportol és sosem indul semmilyen amatőr versenyen sem, akkor az ő tevékenységét ne neveznénk sportnak, csak nyilván a szintje alacsonyabb.

Zabalint 2018.11.12. 12:12:06

@Bobby Newmark:
Ezzel nem a kérdésre válaszoltál. Ha holnap valamiből versenyt rendeznek, amit nem tekintenek ezidáig sportnak, akkor csak és kizárólag a verseny változata válik sporttá? De nem kell elmenni a jövőbe, az evőverseny, ivóverseny sportnak számít? Hát az evés, ivás? Szvsz kettő teljesen egymással ellentétes értelmezése van a sport szónak az egyik magát a tevékenységet nevezi sportnak, a másik meg a tevékenység űzésének milyensége alapján definiálja (célja és színvonala). Az első alapján a közmegegyezés szerint sem sport az e-sport, a masik szerint viszont nem sport a nem versenyszerű testedzés.

Zabalint 2018.11.12. 12:13:20

@Bobby Newmark:
A közmegegyezés is változik az idők során. Ha elég sokan gondolják úgy, mint ő, akkor változhat.

Ad Dio 2018.11.12. 12:46:00

@Bobby Newmark:

"a sakk, lövészet, darts, curling, stb sem sport"

Pontosan. A curling (talán) kivételével ezek NEM sportok. Klafa kis időtöltések, hobbyk, tudjafenemicsodák, de nem sportok.

A számítógépes játék meg az ami. Klafa, meg képességfejlesztő meg tudjafenemicsoda, de hogy nem sport az sicher.

Ad Dio 2018.11.12. 12:51:45

@steery:

"Az eddigi tapasztalataim szerint az esport is lehet ugyanolyan fárasztó és kimerítő fizikailag, mint a hagyományos testmozgások."

:-)))) sok hajad szála idáig nem hullott ki az igazi sportokért.

Ad Dio 2018.11.12. 12:54:53

@Zabalint:

Az e-sport nem véletlenül akar "sport" lenni. Ez marketing húzás. Mégpedig - annak - hatalmas. És ha hagyja a barom közvélekedés, hogy ezt ráerőszakolja az akinek ebből dollárjai vannak, akkor hajrá.

Ad Dio 2018.11.12. 12:58:01

@Bobby Newmark:

"Tekintve hogy egy már kialakult közmegegyezést akar megváltoztatni."

Ezt csak te szeretnéd lenyomni a torkunkon. Gyakorlatilag a világon mindenhol ahol fórumokon előkerül, az e-"sport" megütközést kelt azok közt akik VALÓBAN sportolnak. Jelzem ez távolról sem "közmegegyezés". Ez pillanatnyilag pár hangos, erőszakos, esetleg anyagilag érdekelt figura véleménye, amit a többségre igyekszik ráerőltetni. Hogy sikerül-e. az még nyitott kérdés.

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:20:27

@!NagyRoli: Olyan elmosottak a határok, hogy felesleges meghúzni. Ha fogom a fizikai testemet és elmegyek egy versenyre, akkor azt mindenki e-sportnak hívja. Ha csak online ligában ladderen játszogatok, szervezett keretek közt? És ha csak gyakorlok bármelyikre tét nélkül? Kívülről ez mind pont ugyanúgy néz ki, a körítés miatt nevezni e-sportnak vagy nem annak, elég hülyeségnek tűnik.

És a single és a multiplayer játékok közt behúzni a határt sem okés, mert egy speedrun kb a rallyval analóg, emberek egymástól függetlenül próbálnak minél gyorsabban/ügyesebben végigmenni egy fix pályán.

Szóval szerintem igazából teljesen fölösleges ezen rugózni, legjobb esetben nyelvtannáciskodás, rosszabban meg mi? Irigylitek a szót, vagy miatöcs?

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:28:30

@Zabalint: Nem én nem válaszoltam, hanem olvasd el még egyszer!

" Ha holnap valamiből..."
Erre ott a válasz telibe. Te nem akarod annak nevezni a prüntyögést, nekem nincs vele bajom.

"az evőverseny, ivóverseny sportnak számít?"
Az mondjuk hol ügyesség vagy technikai tudás kérdéses, mint az összes többi, általatok vitatott sport esetében? Rossz példákkal nem fogod tudni alátámasztani a véleményed...

"a tevékenység űzésének milyensége alapján definiálja (célja és színvonala)"
Te most annak az egy csókának a definícióját akarod szétszedni. Felőlem csináld, de azt vele beszéld meg, mert én leírtam az álláspontom, és nem egyezik meg az övével. Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor kérlek arról kérdezz, ne az övéről!

wolves84lb 2018.11.12. 13:34:03

@Bobby Newmark:
"Zed, akkor a sakk, lövészet, darts, curling, stb sem sport, mert nem testedzésről szól, hanem gyakorlásról, ügyességről, észjátékról? Baromság."

Alapvetően egyetértek veled, csupán jelezném, a curling és a lövészet komoly állóképességet igénylő tevékenység, ahol fontos a testedzés IS.

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:35:29

@Zabalint: Aha, hát erre kevés az esély. 40 éve még senki nem hívta a számítógépes játékot e-sportnak. Ma már sokan. Extrapoláld! :P

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:37:04

@Ad Dio: Tedd hozzá, hogy SZERINTED.

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:41:33

@Ad Dio: Hehe, hát aki még soha nem hallotta a szót, az megütközik rajta. Ugyanígy nagyanyám se értené, hogy mi az, hogy VR-headset. De ő szegény meghalt már, ahogy azok is meg fognak, akik az e-sport szót nem ismerik, a gyerekek meg ma már döntő többségben ismerik a kifejezést.

Jó érzés szépen lassan elavulni, begyöpösödni, poros őskövületté válni, mi? :P :D

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:43:12

@Ad Dio: Mehehe, mert egyébként a versenysport nem nettó a pénzről szól, ugye?
És ha a pénzügyi részét nézzük, akkor már rég nem kérdés. Egyébként sem az, csak ti csináltok úgy, mintha erről most kéne dönteni, és nektek.

wolves84lb 2018.11.12. 13:51:38

@Zabalint:
"ha egyszerű irodai rabszolgaként reggelente futok, akkor miért csak az az e-sport, ha versenyt rendeznek a legjobbaknak a játékokból, az miért nem, ha leülök játszani egy jatékkal teljesen noob szinten"

ha a játékot is ugyanúgy, napi rendszerességgel végzed, mint a futást, akkor e-sportolsz is. Ennyire egyszerű. Bár látom, te jó szokásod szerint harcolsz a szélmalommal...

wolves84lb 2018.11.12. 13:54:32

@Ad Dio:
"Pontosan. A curling (talán) kivételével ezek NEM sportok. Klafa kis időtöltések, hobbyk, tudjafenemicsodák, de nem sportok.

A számítógépes játék meg az ami. Klafa, meg képességfejlesztő meg tudjafenemicsoda, de hogy nem sport az sicher."

Jaja, menj is gyorsan, mondd el Igaly Diánának, hogy micsoda kamu NEM_SPORTban lett ő olimpiai bajnok...klafa kis időtöltés, hobby, tuddjafenemicsodák.
Vagy Béres Alexandrának mesélj a curlingről, hogy az TALÁN sport.

Hogy te nem vagy normális, az a biztos.

Bobby Newmark 2018.11.12. 13:55:43

@wolves84lb: Hát, változó mértékben. Curlingben eléggé, lövészetnél már nem annyira (biatlon más téma), dartsnál meg kb 0 súlyú. Dartsban a világbajnokok pont úgy néznek ki, mint ahogy egy kocsmasport űzőjét el szokás képzelni, puhosság, sörhas.

Ad Dio 2018.11.12. 13:57:29

@Bobby Newmark:

"Hehe, hát aki még soha nem hallotta a szót, az megütközik rajta. Ugyanígy nagyanyám se értené, hogy mi az, hogy VR-headset."

Tudod, volt idő, amikor úgy gondolták, hogy nagyon faca kis haladó dolog rádiumot tenni mindenbe, arckenőcsbe, festékbe stb... az volt a hülye maradi, aki nem tett így. Aztán ezek a "hülye maradiak" túlélték, a többiek meg szépen (illetve nagyon is csúnyán) meghaltak. Attól ,meg valami "új" még nem lesz sicher előbbre mutató avagy jobb mint az elődje. Te minden újra lecsapsz mint gyöngytyúk a takonyra. Lelked rája. Még akár hiheted is azt, hogy te ettől helikopter lettél, más meg elavult. Csak annyi a bibi, hogy ez egy hit, nem pedig tudás. Hogy igazad lesz-e, az majd utólag derül ki. Ezen a fórumon pl. a bloggerrel kettesben vagytok kisebbség. Persze tudom: attól, mert mindenki szembe jön az autópályán, még nem azt jelenti, hogy rossz irányba hajtasz, csak hát lehet hogy mégis ;-).

wolves84lb 2018.11.12. 13:58:18

@Bobby Newmark:
""az evőverseny, ivóverseny sportnak számít?"
Az mondjuk hol ügyesség vagy technikai tudás kérdéses, mint az összes többi, általatok vitatott sport esetében? Rossz példákkal nem fogod tudni alátámasztani a véleményed..."

Láttál te már evő-ivó-versenyt? Hogy ne számítana ott a technika, az ügyesség. Nem véletlenül nem a 200kilós benga barmok szoktak ezeken nyerni.

Ad Dio 2018.11.12. 14:00:31

@wolves84lb:

"Jaja, menj is gyorsan, mondd el Igaly Diánának, hogy micsoda kamu NEM_SPORTban lett ő olimpiai bajnok..."

Ha összefutunk és szóba kerül, meg is teszem. Szerintem nem nagyon fog rajta kiakadni, mert ő ezt - ellentétben veled - tudja ;-).

wolves84lb 2018.11.12. 14:01:19

@Bobby Newmark: sztem a lövészetnél is fontos a fizikum, elég nehéz hosszú ideig mozdulatlanul koncentrálva célozni - az íjászatnál meg még inkább előtérbe jön a fizikum.

A darts...hát az valóban kocsmasport :)

wolves84lb 2018.11.12. 14:02:43

@Ad Dio: aham, persze :))) Nyilván ezért is szerepel az olimpián, ugye...mondj még ilyen okosakat, kérlek :)

Ad Dio 2018.11.12. 14:05:30

@Bobby Newmark:

"Mehehe, mert egyébként a versenysport nem nettó a pénzről szól, ugye?"

Jártál már élsport közelében? Úgy testközelből értem. Mert nekem volt szerencsém. A normális SPORT-ból a küzdelmes fizikai teljesítmény soha nem kispórolható. Biznisz persze van körülötte, de NEM azért nevezik sportnak, hogy biznisz lehessen, hanem sport és egyben biznisz is. Épp azért, amint írtam. Az E-"sport" azért akar sport lenni, mert így jobb biznisz. Hát francokat.

"És ha a pénzügyi részét nézzük, akkor már rég nem kérdés. Egyébként sem az, csak ti csináltok úgy, mintha erről most kéne dönteni, és nektek."

Tudom-tudom. A hozzád hasonló (kisebbségi) okostojások összevont szemmel megmondták, hogy ez így van. Csak tudod az hozzánk hasonló (többségi) figurák nem szeretik készen kapni az eszet, hanem át is gondoljuk a dolgokat. Tudom, egyszerűbb lenne ha birka módra fogadnánk az égi mannát, de sajna nem így van. Meg kell győznötök. Észérvekkel. Az pedig NEM észérv, hogy "azért sport, mert így hívják";-).

sírjatok 2018.11.12. 14:09:39

az e-sport nem sport témába

valóban nem, azért van ott előtte az "e" betű

tudjátok, mint az e-mail

azt se a postás bácsi hozza ki, szóval nem "igazi" mail

attól még mintha eléggé el lenne terjedve, hogy nem is igazi

remélem segítettem

Ad Dio 2018.11.12. 14:09:44

@wolves84lb:

Czimbi. Érvelj már észérvekkel.

Valami NEM attól lesz sport, mert annak hívják, hanem mert megfelel valamiféle kritérumnak.

Ad Dio 2018.11.12. 14:12:08

@sírjatok:

Ha ez ilyen egyszerű lenne.

Ismrősöm egy időben sport támogatásokat és pályázatokat bírált el. Szerinted az e-sportolók nem jelentkeztek a kis ötleteikkel, hogy így lehetne kissé olcsóbban venni videjókártyát meg véersisakot? Sportegyesület, azt hajrá! Hát faxt. Legalábbis nem az én adómból!

sírjatok 2018.11.12. 14:12:33

@Ad Dio: az e-mail az szerinted mail? Nem kell rá bélyeg, nem viszi ki postás, semmi. Egyáltalán nem mail. Hogy lehet így hívni?

sírjatok 2018.11.12. 14:13:37

@Ad Dio: "Legalábbis nem az én adómból! "

Adóval valóban nem kell támogatni, de egyelőre az elnevezésen meg a sporthoz való hasonlatosság fokán megy a vita ha jól láttam.

wolves84lb 2018.11.12. 14:25:32

@Ad Dio: czimbi, az észérvek hiánya nálad a legfeltűnőbb. Idejöttél, kinyilatkoztál, miszerint a curling, lövészet nem sportok, hanem hobbyk (sic!), klafa időtöltések. Mire én megemlítettem, miszerint a lövészet annyira sport, hogy az olimpián is lehet belőle érmet nyerni (és jeleztem, van is olyan honfitársnőnk, akire emlékezhetnél). Vagyis az én észérvem az volt, hogy ami olimpián szerepel, az bizony sport.És nem, nem CSAK az a sport, ami olimpián szerepel, de ami szerepel, az BIZTOSAN sport.

Úgyhogy most kifejtheted, SZERINTED miért sport egy sport, milyen kritériumoknak KELL megfelelnie.

Bobby Newmark 2018.11.12. 14:26:13

@Ad Dio: Ez most tényleg? Ezt te így komolyan gondolod?

Hogy összehasonlítod a múlt századfordulós kígyóólaj-árus csalókat az informatikával? Azt úgy mégis hogy sikerült?

Mert akkor szerintem én itt így ki is szállnék ebből a beszélgetésből, szezont a faszommal bemixelő, se-füle se-farka gondolatmenetekre olyan nagyon nem vagyok kíváncsi. Lehet, hogy ez neked magyarázat arra, hogy miért jó neked széllel szemben pisálni, de szerintem ezzel a világon leszel egyedül, nemhogy itt a blogon. (Azt egyébként nem teljesen értem, hogy az mire bizonyíték, hogy az itt kommentelők hogyan oszlanak meg a kérdésben, de amúgy is 3-2 a mi javunkra ám).

wolves84lb 2018.11.12. 14:28:49

@Ad Dio:
" A normális SPORT-ból a küzdelmes fizikai teljesítmény soha nem kispórolható."

Jaaaa, hogy szerinted csak a fizikális sport a normális sport? Aham, így már érthető az ámokfutásod...

Mondanám, hogy esetleg beszélgess a Polgár-lányokkal, vagy az apjukkal erről, de láthatólag rólad lepattannak az ilyen információk.

wolves84lb 2018.11.12. 14:32:45

@Ad Dio: "Ismrősöm egy időben sport támogatásokat és pályázatokat bírált el. Szerinted az e-sportolók nem jelentkeztek a kis ötleteikkel, hogy így lehetne kissé olcsóbban venni videjókártyát meg véersisakot? Sportegyesület, azt hajrá! Hát faxt. Legalábbis nem az én adómból!"

Szerencsére csak a felcsúthoz 9.000.000.000 ft érkezett a MI adónkból, ami nem tudott egy az ismerősödhoz hasonló ostoba csinovnyik miatt nem megérkezni az aranylábú focistáinkhoz.

Bobby Newmark 2018.11.12. 14:55:35

@Ad Dio: Van olimpián járt, többszörös magyar bajnok haverom. Elég közeli lesz?

"A normális SPORT-ból a küzdelmes fizikai teljesítmény soha nem kispórolható."
Az élsporthoz meg nem elég.
Egyébként a küzdelmes felkészülés e-sportból sem spórolható meg, PONT EZÉRT HÍVJÁK ANNAK. baszodalássan! PONTOSAN ez a párhuzam az, ami miatt az elnevezés egyáltalán megszületett.
Örülök, hogy megértetted.

"Az E-"sport" azért akar sport lenni, mert így jobb biznisz. "
Ezt a baromságot úgy mégis honnan vetted? Meg szerinted így rajtatok kívül ki a tökömet érdekel, hogy minek hívják? Létezik szerinted ember a világon, aki CSAK azért ül le megnézni egy Starcraft meccs közvetítését, mert azt sportnak hívják? Ha "tököm bojtján kiscsillag"-nak neveznék, akkor nem ülne le, mert nem érdekli, de onnantól, hogy sportnak hívják, érdekelni kezdi?
Tényleg ilyen elbaszott elképzeléseid vannak a világról? Csak mert ez már annyira elbaszottul nonszensz, hogy nem életszerű...

"A hozzád hasonló (kisebbségi) okostojások összevont szemmel megmondták, "
Ez szép monológ lenne, ha neked lenne igazad. De mivel TE mész szembe jópár MILLIÁRD dolláros, és sok millió embert foglalkoztató szórakoztatási- és sportággal, így csak röhejes.
De tegyük fel azt, hogy engem itt most meggyőzöl erről.
Szerinted ez az esemény meg fogja változtatni mondjuk ezt az oldalt, meg a rajta szereplő számokat?
www.esportsearnings.com/leagues
Akkor mégis mi a fasznak ez a keresztes szélmalomháborúd?

Egyébként valójában az a helyzet, hogy senki nem kíváncsi a partvonalról bekiabálásodra. Nem érint a dolog, beleszólni meg nem tudsz.

Zabalint 2018.11.12. 14:57:08

@Bobby Newmark:
"Erre ott a válasz telibe. Te nem akarod annak nevezni a prüntyögést, nekem nincs vele bajom."

Én semmit sem akartam egyelőre semminek sem nevezni, egy fogalmi kérdést akartam tisztázni, és azért kérdeztelek téged is, mert lathatóan szószólója vagy annak, hogy a versenyszerű videojátékozást e-sportnak nevezzük. Ezzel kapcsolatban kérdeztem rá egy logikai ellentmondásra, hogyan oldanád fel.

"Az mondjuk hol ügyesség vagy technikai tudás kérdéses, mint az összes többi, általatok vitatott sport esetében? Rossz példákkal nem fogod tudni alátámasztani a véleményed..."

A sakknál sem az ügyesség vagy a technikai tudás számít. Az evőversenyre, ivóversenyre is ugyanúgy lehet készülni, csak a hagyomános sporttal ellentétben más fizikai tényezőket kell fejleszteni, és emellett baromi egészségtelen.

Amit írtam, az nem egy ember definíciójára volt reakció, az e-sport általános használatának ellentmondására mutattam rá.

Zabalint 2018.11.12. 14:58:24

@wolves84lb:
Tehát ha nem futok remdszeresen, de aznap egyszer futok, az nem sport?

Bobby Newmark 2018.11.12. 14:59:06

@Ad Dio: Közlöd is ezt a kritériumot, vagy csak szélbe eresztett fing volt ez most?

Bobby Newmark 2018.11.12. 15:00:02

@Ad Dio: Jaaa, hogy csak irigy geci vagy! Miért nem ezzel kezdted?!

Bobby Newmark 2018.11.12. 15:01:09

@sírjatok: Mondjuk ha már itt tartunk, akkor szerintem meg a focit nem kellene adóval támogatni...

Zabalint 2018.11.12. 15:02:05

@Ad Dio:
Az e-sport élvonalába kerüléshez is sok küzdelmes gyakorlás kell. Nem látom ebben a különbséget.

Zabalint 2018.11.12. 15:03:31

@sírjatok:
Akkor miért csak e-versenyt értünk alatta, miért nem a sportolás elektronikus formáját?

Zabalint 2018.11.12. 15:04:46

@Ad Dio:
Állami sporttámogatásokra normális esetben eleve nem is lenne szükség.

wolves84lb 2018.11.12. 15:07:22

@Zabalint: én azt gondolom, a "sportolás" fogalomhoz hozzátartozik a rendszeresség is. Vagyis, ha te néha eljársz futni, az nem azt jelenti, mintha minden nap eljárnál.

Zabalint 2018.11.12. 15:11:06

@Bobby Newmark:
"Az élsporthoz meg nem elég.
Egyébként a küzdelmes felkészülés e-sportból sem spórolható meg, PONT EZÉRT HÍVJÁK ANNAK. baszodalássan! PONTOSAN ez a párhuzam az, ami miatt az elnevezés egyáltalán megszületett.
Örülök, hogy megértetted."

Ez meg még ugyanúgy igaz bármilyen versenyre, legyen az evőverseny, tanulmányi verseny, sportverseny, versenyszerű kartyajáték (pl. bridzs, poker, tarokk). Még mindig újra és újra a versenyt definiálod, azon belül is az élvonalbelit.

Az meg különösen vicces, hogy az e-sport sportságára azt is érvként hozod fel, hogy milliárdok forognak benne sok milliós nézőszámmal. Akkor megint egy példa, a zene például nem sport, hiszen abból is van verseny (pl. tehetségkutató), meg milliók nézik a koncerteket.

wolves84lb 2018.11.12. 15:12:14

@Zabalint:
"Akkor miért csak e-versenyt értünk alatta, miért nem a sportolás elektronikus formáját?"

Szerintem ez egyszerűen csak még nem terjedt el, túlságosan új az egész. Ugyan számítógépes/konzol-világbajnokságokat már régóta tartanak, az internet és a technika fejlődése hozta létre ezt a fogalmat.

Zabalint 2018.11.12. 15:17:08

@wolves84lb:
Szövegkörnyezet függő, mert ha azt mondom, hogy én sportolok, akkor nyilván rendszerest értek alatta. Ha viszont azt mondom, hogy ne hívj ma 11-kor, mert akkor épp sportolok, akkor abból ki sem derül, hogy egyébként rendszeresen teszem-e. Az a tevékenység maga, hogy elmegyek mondjuk bicajozni, úgy hogy nem azért, mert közlekedek, sportolás, akkor is, ha abban az évben csak egyszer tettem.

De akkor egyébként van ennek inverze is, sport-e, ha mondjuk rendszeres edzés nélkül indulok egy versenyen? Mert én azt gondolom, hogy ha ennek keretében mondjuk épp egy kenuban evezek, akkor én ott abban a pillanatban sportolok.

wolves84lb 2018.11.12. 15:18:52

@Zabalint: valószínűleg helyesebb lenne ezekre is a szellemi sport kifejezést használni, mint a sakkra pl. Amúgy is talán az hozza leginkább fizikálisan az e-sportok szintjét, bár sakk közben nem szoktak ínhüvely-gyulladást kapni az emberek.
De mondjuk egy CS GO nem ugyanazokat a képességeket igényli elsősorban, amit a sakk is, sokkal inkább a hirtelen reakciók, az alacsony reakcióidők, jó koordinációs készségek dominálnak. Amik inkább az igazi sportokhoz teszi hasonlóvá.

Zabalint 2018.11.12. 15:22:58

@wolves84lb:
Ha be kellene sorolni, inkább ügyességi sport, vagy szellemi és ügyességi keveréke. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben a fizikai sportok és az e-sportok kombinaciói is széles körben el fognak terjedni.

wolves84lb 2018.11.12. 15:24:03

@Zabalint: abban igazad van, hogy szövegkörnyezet-függő a dolog. De maga a "sportolás", mint fogalom, feltételezi, hogy nem csak egyszer csinálod.

Szerintem adott esetben nem azt mondanád, hogy "ne hívj, mert épp sportolok" - túlságosan általános fogalom. Ha meg nem is végzed rendszeresen, még inkább valószínű, hogy magát a sportot neveznéd meg..."ne hívj, mert teniszezni megyek".

wolves84lb 2018.11.12. 15:29:06

@Zabalint:
"De akkor egyébként van ennek inverze is, sport-e, ha mondjuk rendszeres edzés nélkül indulok egy versenyen? Mert én azt gondolom, hogy ha ennek keretében mondjuk épp egy kenuban evezek, akkor én ott abban a pillanatban sportolok."

Erre egyértelműen igen a válasz: ha sportversenyen veszel részt, akkor bizony sportolsz, akár végzed rendszeresen, akár nem. Viszont akkor az csak és kizárólag arra az eseményre igaz, általában véve nem mondhatod, hogy szoktál sportolni.

Bobby Newmark 2018.11.12. 15:30:29

@Zabalint: Én egyébként tisztán praktikus okokból vagyok szószólója a videojátékkal komolyabban játszás vagy versenyszerű videojátékozás e-sportnak nevezésében: 10 szótaggal rövidebb. Faszom írogassa körül, ha van rá két szótagos kifejezés.

"A sakknál sem az ügyesség vagy a technikai tudás számít."
Hanem mi? A sakktudás milyen, ha nem technikai?

Egyébként az evőverseny valóban jó határeseti példa, mert annak még a versenyét sem nevezném sportnak, akárhogy is felkészülést igényel.

Bobby Newmark 2018.11.12. 15:52:05

@Zabalint: "Még mindig újra és újra a versenyt definiálod, azon belül is az élvonalbelit."

Mert azért remélem, hogy tovább tart a memóriátok, mint egy marék lepkének, és nem kell mindent minden egyes hozzászólásban ádámévától kezdeni.

Az ügyesség és technikai tudás kritériumában megegyeztünk korábban. Ami _szerintem_ az evőversenyhez nem kell, ahhoz elég a "felkészülés".
Ezt egyébként nem neked mondtam, hanem korlátolt haverunknak, aki ezt a különbséget vélte felfedezni, és le kellett csapnom, hogy sajnos az e-sporthoz is kell.

A kártya és a zene egyébként megint csak jó példák. Fasztudja, felőlem azt is lehet sportnak hívni, nekem nem fáj egyébként. :D

Zabalint 2018.11.12. 16:22:30

@wolves84lb:
Nyilván azt mondanám, hogy épp teniszezek. De a tenisz az sport, a rendszerességtől, versenyszerűségtől függetlenül. Ahogy azt sem mondom általanosan, hogy teniszezek, ha nem rendszeres, csak 5 hónapja egyszer voltam teniszezni.

Bobby Newmark 2018.11.12. 16:46:40

Nna ez nekem már tolerancián túli nyelvtannáculás, úgyhogy áj mászt gó, máj planet nídz mí! -woooosh-

sírjatok 2018.11.12. 17:01:51

@Bobby Newmark: ezen tuti nem fogunk összeveszni, ha védem is az ilyet, azt kizárólag párthűségből teszem, nem meggyőződésből :D

sírjatok 2018.11.12. 17:04:28

De ha jól látom, itt sokaknak főleg a sport szóval van baja, nevezzük másnak oszt jó.

Bobby Newmark 2018.11.12. 18:05:02

@sírjatok: De ne nevezzük másnak, mert már húsz+ éve így nevezzük. Tetszett volna az első quakeconon hisztizni... Minek átnevezgetni, mikor a definíciója a sportnak igencsak széles, és belefér, másrészt meg amúgy is folyamatosan változott az idők folyamán? Továbbá az e- előtag meg egyértelműsít mindent.

Akinek meg nem tetszik, rágjon kefét, hol izgat az engem? :P
Majd elfogynak idővel a begyöpösödöttek, azt' akkor megszűnik "a probléma".

Nem mintha eddig nem lettek volna olyan sportok, amiket nem mindenki tekint annak. Nem új a helyzet, eddig is úgy oldódott meg, hogy az akadékoskodók, partvonalról beleugatók le lettek szarva magasról, taccsanósan. Javaslom ennek a helyzetnek is hasonló kezelését. :)

Ad Dio 2018.11.12. 19:05:22

@sírjatok:

Hidd el, tudom miről beszélek. Mint mondtam ez nem légből kapott dolog: az ismerősömhoz érkezett megkeresés e-"sport"egyesülettől, hogy hát kis állami támogatással a sportolóik mennyivel eredményesebben szerepelnének az e-"sport" baromságaikon.

Ha hagyod hogy sportnak nevezzék, akkor onnantól miért ne kaphatna támogatást is?

Ad Dio 2018.11.12. 19:13:58

@wolves84lb:

"Sport (British English) or sports (American English) includes all forms of competitive physical activity or games which,[1] through casual or organised participation, aim to use, maintain or improve physical ability and skills while providing enjoyment to participants, and in some cases, entertainment for spectators"

"an activity involving physical exertion and skill in which an individual or team competes against another or others for entertainment."

"a contest or game in which people do certain physical activities according to a specific set of rules and compete against each other."

"an athletic activity requiring skill or physical prowess and often of a competitive nature,"

Elég lesz ennyi? Találomra az első néhány definíció a "sport" szóra...

Ad Dio 2018.11.12. 19:19:02

@wolves84lb:

Ja mert hogy attól, mert egy csapat jogtalanul kap egy nagy adag lóvét, akkor onnantól másnak is jár? Ezt akartad mondani? Vagy mi a fenét?

Lassan mondom, hogy megértsd: NEM jár a felcsúti csüggedésnek a zilliárd. De NEM azért mert a foci nem sport, hanem mert aránytalanul sok a me falujába talicskázott pénz.

Az e-"sportolók" meg simán nem sportolók, azért nem jár. Játsszon mindenki annyit a számítógépen, amennyit csak bír, csak ne hitegesse magát azzal, hogy ze sport lenne. Támogatást meg végképp ne akarjon rá kapni.

Ad Dio 2018.11.12. 19:20:58

@Bobby Newmark:

"Egyébként a küzdelmes felkészülés e-sportból sem spórolható meg,"

A nyelvvizsga vajon mikor lesz olimpiai sport? Esetleg a székelés (arra is fel kell készülni)? A sétálás? gyereknevelés? Építkezés? Ehhez mindhez sokat kell készülni! "Baszodalásan".

Ad Dio 2018.11.12. 19:30:24

@Zabalint:

"Az e-sport élvonalába kerüléshez is sok küzdelmes gyakorlás kell. Nem látom ebben a különbséget."

Ja. Meg a sebészet, a fafaragás, a zene, a... ja, nagyjából a világon MINDENHEZ ha komolyan csinálod sok gyakorlás kell. De vajon mikor lesz a fafaragás olimpiai sportág?

Belinkeltem egy sereg "sport" definíciót. Egy közös bennük: a fizikai erőfeszítés. Ez teszi a sportot sporttá. Nem az, hogy annak nevezik. És igen: a sakk sem sport, meg a sportlövészet sem meg a darts sem. Klassz játékok, komoly képességeket igénylő versenyre is alkalmas időtöltések, de NEM sportok.

És odáig tök mindegy hogy mit nevezünk "sportnak" ameddig ez nem jelent sporttámogatást is. Azt ugyanis az én adópénzemből csak akkor adjanak, ha ez közegészségügyi szempontból indokolt. Javítson valamit a világon.

wolves84lb 2018.11.12. 19:30:25

@Ad Dio: vagyis akkor most ezek mind azt jelentik, hogy SZERINTED mi a sport? Vagy magadtól nem tudtad volna megfogalmazni, neked nincs saját véleményed? Csak kérdezem...

De ha már...
hu.wikipedia.org/wiki/Sakk

Javaslom az első mondatot értelmezni.

Vagy akár ezt:
hu.wikipedia.org/wiki/Sport

"A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a testedzés, versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése."

hu.wikipedia.org/wiki/Sport%C3%A1gak_list%C3%A1ja

Mivel úgysem fogod belátni, hogy barom voltál, én itt ki is szállnék (láttam már máshol, milyen karakter vagy, nekem ahhoz semmi kedvem). Szevasz.

wolves84lb 2018.11.12. 19:31:44

@Ad Dio: szerinted nem sportolók, ezt tedd már hozzá, baszod. A többire nem is reagálnék, neked úgyis felesleges...

Ad Dio 2018.11.12. 19:36:37

@wolves84lb:

"láttam már máshol, milyen karakter vagy, nekem ahhoz semmi kedvem"

Már vártam egy ki személyeskedés - nyilván persze "kiprovokáltam" - mert ez most nem áldozathibáztatás, hanem... ööö.. igazságbeszéd ;-).

A belinkelt definíciók az első pár volt amit a google feldobott. Szvsz ennyi elég is. Nekem mindenesetre.

wolves84lb 2018.11.12. 19:36:57

@Ad Dio:
"Belinkeltem egy sereg "sport" definíciót. Egy közös bennük: a fizikai erőfeszítés. Ez teszi a sportot sporttá. Nem az, hogy annak nevezik. És igen: a sakk sem sport, meg a sportlövészet sem meg a darts sem. Klassz játékok, komoly képességeket igénylő versenyre is alkalmas időtöltések, de NEM sportok."

Látod, mondom én, hogy csak nyomod tovább a baromságaidat. Arról nem beszélve, hogy TE nem linkeltél be semmit. Bemásoltál néhány angol nyelvű mondatot, ki tudja, honnan.

"És odáig tök mindegy hogy mit nevezünk "sportnak" ameddig ez nem jelent sporttámogatást is. Azt ugyanis az én adópénzemből csak akkor adjanak, ha ez közegészségügyi szempontból indokolt. Javítson valamit a világon."

Visszatérve a focira...és konkrétan a felcsútra akár. Miben is teszi az jobbá a világot? Nem csak a felcsút, hanem maga a magyar foci. Mert szerinted csak az kaphat adóforintokat, ami ezeknek megfelel.

Ehh, de mindegy is...úgysem fogod fel, miről van szó, és mint írtam, semmi kedvem hozzád.

wolves84lb 2018.11.12. 19:39:57

@Ad Dio: ok, akkor maradjunk is ennyiben. Te szokás szerint előhúzod a személyeskedés-kártyát, mikor leírtam, hogy nem vagy teljesen ismeretlen előttem (legalábbis a netes tevékenységed, ezen a néven). Nem vagy szimpi, kicsit sem. És nincs kedvem a baromságaidhoz. Ezen sírhatsz, hogy személyeskedek, pont leszarom. A világ ilyen, nem kedvelhet mindenki, fogadd el. És tudod, olyanokra, akiket nem kedvelek, semmi kedvem további perceket elbaszni.

Bobby Newmark 2018.11.12. 23:49:26

@Ad Dio: Oké, akkor most szopjál le bő nyállal, ha arra van szükséged, hogy minden egyes szájbabaszott érvnél meg kell, hogy ismételjem neked az összes többit. Komolyan, a kurva anyád beszélgessen veled.

Ad Dio 2018.11.13. 08:30:33

@Bobby Newmark:

"Oké, akkor most szopjál le bő nyállal, ha arra van szükséged, hogy minden egyes szájbabaszott érvnél meg kell, hogy ismételjem neked az összes többit. Komolyan, a kurva anyád beszélgessen veled."

Ez igen szép érvelés volt! Intelligens, következetes, lehelletfinom iróniával! Brávó! Lehet ki is írom magamnak logikai formanyelven és kiteszem a falra ;-).

Na ne húzd fel magad túlságosan. Árt a szépségnek. Ezek csak netes vitafórumok. Ha úgy tetszik, nyugodtan hívd sportnak a joystick rángatást. Jogod van hozzá. Én meg kiröhöglek, mert ahhoz meg nekem van jogom ;-).

Sporttámogatás meg - egyelőre szerencsére - nem jár a gémernek. És addig jó.

Bobby Newmark 2018.11.13. 10:55:10

@Ad Dio: Pont leszarom ám, hogy mit minek nevezel, azt hittem, hogy beszélgetünk, te gyökér. De te itt hadakozni akarsz, akkor meg ez van, felőlem szájkaratézhatunk is. Kapd be az összes faszt, amit találsz rajtam, ha csak annyi a célod, hogy minden hozzászólásomnak ellentmondj. Nem fogok egy fél napos beszélgetésben minden egyes hozzászólásban minden egyes kibaszott gondolatomat megismételni, mert neked csak az a célod, hogy mondatonként kötekedj, és minden egyes kibaszott hozzászólásnál elfelejtsd az összes addigit, amit írtam.

Trollkodjál a büdös kurva anyáddal, röviden.

Ad Dio 2018.11.13. 11:26:18

@Bobby Newmark:

"Kapd be az összes faszt, amit találsz rajtam."

"Trollkodjál a büdös kurva anyáddal, röviden."

Legközelebb próbálkozz un. "érvekkel". Mert ugyan lenyűgözően könnyed és gördölékeny az irodalmi stílusod, sajnos egy diskurzusban nem nagyon lehet érvként értékelni az ilyen stilisztikai dekorációkat.

Bobby Newmark 2018.11.13. 12:14:43

@Ad Dio: Ha diskurzus lenne, te pöcs, akkor nem mondatonként akarnál velem hadakozni, hanem értelmeznéd, amit addig mondtam.

De nem, te csak faszkodni akarsz, arra meg ez az adekvát válasz.

Ad Dio 2018.11.13. 12:45:18

@Bobby Newmark:

Majd ha leülepszik a lila köd, olvasd el még egyszer a diskurzusunkat.

Az egyetlen érv amit használtál, az volt, hogy az e-sport azért "sport" mert hogy sokan így nevezik. Ez egy érvelési hiba, amit bandwagon-nak neveznek.

yourlogicalfallacyis.com/bandwagon

Hoztam pár (sok) definíciót amiben a sport olyan módon jelenik meg, amibe a gamerkedés nem fér bele. Bár a sportnak nincs egyetemlegesen kötelező definíciója, de úgy tűnik ezekből (amik találomra az első google találati oldalról származtak), hogy az intenzív mozgás és az ezzel járó erőfeszítés/kimerülés a sport része. Ennélfogva a gamerkedés klafa dolog, de NEM sport.

De ez túl van már tárgyalva...

Nyugodtan trágárkodj. Nem zavar, csak átugrom.