Én azt mondom, drukkoljunk neki

2018. november 27. 15:00 - !NagyRoli

Robert Kubica in FP1, 2018 Austrian Grand Prix

Nem titkolom, jó arcnak arcnak tartom Robert Kubicát. Pontosan ugyanazért kedvelem, mint Michelisz Norbertet: piszok gyors és nagyon szerény. Pedig most lenne mire döngetnie a mellét, és joggal.

Talán gonosz leszek, de megkockáztatom, hogy azok, akik szerint a Williams rosszul döntött azzal, hogy Kubicának adja az egyik autóját jövő évre, jó eséllyel nem látták a fazont, milyen piszok gyors is volt a BMW Sauberben és a Renault-ban. Pedig a 2007-es kanadai bukása mellett ott van 12 dobogó; köztük egy futamgyőzelemmel az egy évvel későbbi kanadai nagydíjról. Mindezt egy olyan időszakban gyűjtötte össze, amikor a BMW autója maximum jó volt, de egyáltalán nem világverő, és a Renault-nál is már csak szép emlék volt az első Alonso-éra.

Visszanézve, hogy milyen jó autó volt a Lotussá vált Renault 2011-12-ben, minden bizonnyal tovább gyarapíthatta volna a számait Lotus-pilótaként, kezében a Ferrari-szerződéssel pedig akár meg is többszörözhette volna. Na, ez vált semmivé egy olasz rali bal kanyarjában nem sokkal a 2011-es előszezoni teszt után.

Mindenáron megmentett jobb karjával jó másfél évvel később már a WRC2-ben hajtott. Már ez is kész csoda volt, szinte felkarból kormányozta a Citroent, és bár kívülről is látszott, hogy nem ez az ő világa, így nyerte meg a 2-es vébét 2013-ban. Na de az F1 - oda lehetetlennek tűnt visszatérnie.

Robert Kubica

De idő kérdése volt csak, mikor tér vissza a pályaversenyzéshez. Újra rápróbált az együlésesekre, az LMP1-es szerződése is megvolt már a 2017-es WEC-szezonra a privát ByKolles csapatnál, amikor jött a sokk és Kubicát tesztelni hívta a Renault. Kerek volt a sztori, régi csapata hívta vissza szolgálatba, viszont az, hogy már a 2017-es autóba is beültették, már kétségtelen, hogy nem gesztus volt, hanem célzás. Éles, komoly próba volt a Renault-tól. Hogy tudna menni, ha.

A Renault szerint nyilván nem elég jól, hiszen a teszt után szélnek is eresztették. A Williamsnek tettek szívességet ezzel, hiszen ők már nem vakon végeztek el a szétlővést közte és Szergej Szirotkin között tavaly. Kubica megvetette a lábát, teszt-és tartalékpilóta lett, idén Barcelonában jó hét év után újra szabadedzésen vezethetett. Egy évvel a szétlövés után, Szirotkin elküldésével pedig Kubica is kap egy teli tárat, amit a következő szezonban ellőhet.

Már az se semmi, ha valaki vissza tud kerülni ebbe a taposómalomba, miután kihullott onnan, de nyolc év után, egy ekkora sérülésből visszatérni a topligába egy überritka, Alex Zanardi vagy Niki Lauda sztorijához hasonlítható motorsport-csoda.

Persze ettől még vegyük tudomásul azt is, hogy a Williams sem csak simán jófej. Habár tud ő olyat mondani, amit beépítve a Williams előrébb léphet a ponttáblázaton, Kubica jó szponzora és visszatérésének reklámértéke révén egy baromi jó termék is a minden tekintetben rekordmélységben járó csapat számára. A magam részéről viszont ez semmit sem ront Kubica kitartásának értékén.

Mondjuk a jövő évi Williamsben nem feltétlen fogja sok, klasszikus értelemben vett sikerélmény érni, de az, hogy már megszerezte azt az autót, az magában egy hihetetlen siker. Jövő héten lesz 34 éves, ezzel az utolsó lehetőséggel élve szinte tét és vesztenivaló nélkül autózhatna, de úgysem fog, nyomni fogja, mintha nem lenne következő futam. Még ha nem is hozza a formáját a régi szép időkből, innen már akkor is megérte, ha nem sikerül.

Ettől még kiváncsi vagyok, hogy fog neki menni, de lefogadom, hogy még a károgók is. Gratula Robert, aztán üssed-vágjad!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr1514386646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efe Padilla 2018.11.28. 08:36:36

Mindenképpen drukkolunk, de látva a Williams mélyrepülését, nem sok jóra lehet számítani...

Fülig José 2018.11.30. 08:40:16

az egyetlen valami, ami miatt ezt a pusztulat, dögvész- unalmas F1-et jövőre esetleg megnézem. idén párszor kora reggel meg éjjel oda kapcsoltam, de nézhetetlen volt. ilyen unalmas motorsport tán csak a túraautó (régen tán így hívták??), de ott Norbinak legalább lehet szurkolni. itt valahogy a csokicsávó legújabb tetkója nem hoz lázba... szégyen.

!NagyRoli · https://caranten.blog.hu 2018.12.01. 11:53:50

@Fülig José: Az biztos, hogy az elmúlt években egyik dominanciából a másikba került a sport, de azért jövőre Kubica mellett több ügyes fiatal is bajnokesélyes autóba ül át. Miattuk is érdemes lesz nézni.
A WTCR-ben viszont igazat adok. Ha nem is unalmas, de jellegtelen. Ha nem lenne Norbi, nem hiszem, hogy így követném.