D1 Grand Prix - a profi drift kályhája

2019. február 11. 09:00 - !NagyRoli

roy2re.gif

Mert a felkelő nap országában már akkor versenyszerűen kilinccsel vették a kanyarokat, amikor a Formula Drift még csak kósza gondolat se volt.

A driftelés a haladás látványos változata, ami libabőröztetően gusztusos motorhanggal és illatosan tömény gumifüsttel jár. Valamint sok mókával. És ezért csak Japán földrajza vonható felelősségre. Az ország háromnegyede hegyvidék, az úthálózat pedig ebből kifolyólag szép számmal bővelkedik a meredek, szűk szerpentinekben, amiket nem ritkán egy lemezkorlát választ el a szakadéktól. Csak idő kérdése volt, mikor kezdik el a helyiek a gázzal kanyarodás és az ellenkormányzás művészetét egyre kintebb tologatni.

A főként egymás szórakoztatására rendezett amatőr versenyek pedig utat törtek maguknak: 1999-ben elindult a szervezkedés, ami profi versenykörülményeket biztosított a driftetek számára. Az őrület pedig idővel túlburjánzott Japánon. A többi pedig már tényleg történelem.

Akit érdekel ez a stílus, a keresőt felütve már valószínűleg az első találatok között megismerkedett Tsuchiya Keiichivel, akit a Pluspy című videója óta a belterjes körökben szerényen csak a drift királyának neveznek. Akik nem ismerik: ő volt az egyik horgászó ürge a dokkoknál Halálos Iramban: Tokiói hajsza c. filmben. Az utcai versenyeken edződött Tsuchiya volt korában a drift műfajának fekete öves zászlóvivője, és mind a mai napig ikon a drifterkultúrában. Ő, és a hobbiversenyző Inada Daijiro, az Option nevű japán autós magazin tulajdonosa és a Tokiói Autószalon főszervezője fektették le a profi driftversenyek alapjait.

Igény pedig volt rá, mint kiderült. 1999-ben és 2000-ben még csak egy-egy nagy versenyt rendeztek, de olyan gyorsan nőtt a népszerűsége, hogy még 2000-ben átalakították az egészet egy ötfordulós bajnoksággá. Így alakult meg az Összjapán Profi Driftbajnokság (All Japan Professional Drift Championship).

Egy proper driftverseny lebonyolítása alapvetően nem bonyolult: a klasszikus, tanso versenyszámban a drifterek a pálya egy kijelölt szakaszán, általában egy kijelölt kanyarkombinációban fűzik be keresztbe grafikákkal, matricákkal bőszen feldíszített, masszívan negatív első kerékdőlésű, hátsókerekes gépeiket, hogy aztán pontozóbírákra bízzák sorsukat. A bírák három szempontot vesznek figyelembe az attrakció során: sebesség, minél durvább bezuhanási szög és pályahasználat. A kápráztatás többfordulós, kieséses rendszerben zajlik a döntő 16-os kialakulásáig, így mindenki motiválva van arra, hogy már az elejétől mindent beleadjon.

2001-ben vette fel a sorozat a D1 Grand Prix nevet, és a névújításon túl bevette a sorozatba a műfaj leglátványosabb versenyszámát, a tsuisót, vagyis ahogy inkább mi ismerjük,

a tandemet.

A tsuiso tradíció a szerpentineken: a drifterek egymás mellett, szimultán fűzik le a kanyarokat, mint egy előre begyakorolt koreográfiát. Katonás reflexek és az autójuk feletti tökéletes kontroll jellemzi a pilótákat, a szinkronban történő mozgás során pedig képesek akár olyan precízen megközelíteni egymást, hogy nem szívesen merném odatenni az ujjam.

A döntő 16-os is tsuiso körökön morzsdolódik tovább. Ám itt nem az összhang a lényeg, hiszen a párok továbbra is egymás ellen versenyeznek, a lényeg az, hogy ki tud látványosabb kört futni a másik mellett. A páros mindkét tagja megy egy kört vezetőként és követőként is, így alakul ki a döntő páros és végül a verseny győztese.

A tandemkörök adták és adják a verseny leglátványosabb és legizgibb részét, amit más driftszériák is átvettek. A D1GP népszerűsége is folyamatosan nőtt az évek alatt, az alkatrészgyártó szponzorok (Falken, BLITZ, HKS) megjelenésével pedig a tét is egyre növekedett. Ezzel viszont a D1 elkezdett leválni az eredeti gyökereitől, a kevésbé tehetős versenyzők kihullottak a mezőnyből, a meglévő D1-csapatok költségvetése is egyre csak növekedett. Így megpróbáltak belőle export-terméket csinálni. 2003-ban Kaliforniában, az irwindale-i Toyota Speedwayen tartottak egy D1-demófordulót, amit egy Slipstream Global nevű marketingcég zsírozott le, nagy sikerrel. Véletlen vagy sem, a Slipstream Global hirtelen rájött, hogy ide is kell egy ilyen, így 2004-ben megalapította a Formula Drift bajnokságot, kvázi a D1GP másolataként - és konkurenciájaként, hogy az ne vethesse meg a lábát az amerikai piacon. A Formula Drift ma már népszerűbb - hiszen az amerikaiak megadják a módját az ünneplésnek (lásd Indy 500, Superbowl), igazi Disney-élményt nyújt minden esemény, ám ugyanennyire is bűzlik attól az olajszagtól, amivel a mögötte működő steril pénzcsináló bulvárgépezetet kenegetik.

A D1 széria közben több más országban is második otthonra talált: Malajziában, Ausztráliában és Új-Zélandon is megvetette a lábát bemutató vagy válogató jelleggel, Az Egyesült Királyságban pedig önállósulva megalapozta az Európai Drift Bajnokságot (EDC).

Japán autóiparának bőven van hátsókerék-hajtású múltja. A D1GP, és az azt követő drifthullám eljövetelével pedig soha nem tudtak kimenni a divatból igazán. 

Habár a  D1GP pilótái nem fürdenek a világhírben, ettől még nem lyukas kezű vízhordók alkotják a mezőnyt. Specifikált D1 versenylicenccel rendelkeznek, amit nem könnyű megkaparintani. Japánban az alacsonyabb drift szériákban teljesítve lehet bekerülni a kalapba, de még az aktuális D1GP-mezőnynek is csak első 16 helyezettje kvalifikálja magát a szezon végén automatikusan a következő évre. A költségek barátibbá tételére pedig megalakult a széria kistestvére, a D1 Street Legal, amire szigorúan csak utcai autókkal lehet nevezni a négy égtáj regionális divízióiban. A szabályokat annyira komolyan vették, hogy az előírások szerint az autóban az alapvető biztonsági felszerelések (ötpontos bukókeret, négypontos versenyöv) mellett a gyári műszerfalnak, de még működő rádiónak is lennie kell az autóban, szavatolván a legalitást. A párfordulós bajnokság győztesének jutalma pedig egy D1-es versenylicenc, ami garantálta az olcsóság mellett a top széria változatos felhozatalát is. A 2018-as szezontól a D1 Light széria vette át az SL helyét.

Ettől még D1GP pilótái is szívesen versenyeznek az alsóbb kategóriában, ami elég családias hangulatot teremt, hiszen így az kezdő, kevésbé tehetős versenyzők is összemérhetik tudásukat a profikkal.

A D1GP maholnap húszéves archívuma folyamatosan gyarapszik a YouTube-on. És nem rossz program nézni: egy ízlésesen megépített JDM-gépsor rajzol olyan neves japán pályákon, mint Ebisu, Suzuka, Meihan és Tsukuba. Nagyon látványos, szórakoztató, a közvetítés pedig nagyon... japán.

kép: Kanon Serizawa

Csússz be Facebookra is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr5014608138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.