Az üldözött álom

2019. március 28. 16:00 - !NagyRoli

17438730_1929663650624400_8654457323047092224_n.jpg

Közhelyes manapság, de ettől még nem válik hazugsággá az az ezernyi dalszövegben megénekelt szólás, hogy ragaszkodjunk az álmainkhoz. Álmodozni jó; jó érzés a céljainkat magunk elé képzelni, mindent eltervezni, pozitivitással és motivációval tölt fel minket. Hiszen már gyerekként, kis autóbubusként is listát vezettünk arról, milyen autókat fogunk majd birtokolni nagykorunkban. Majd ahogy az idő halad mellettünk, a prioritások, és velük együtt az álmok is csiszolódnak, változnak, cserélődnek. Tony viszont ebben a tekintetben megmaradt gyereknek. De egy percig sem bánja.

Mert Tony ma az álomautóját birtokolja. A tavaly ősszel bemutatott  BMW M54B30 motoros, ezer lóerős Volvo 740 GLT sleeperével Tony már elég magasra rakta a lécet itt a blogon, most pedig azért van itt, hogy ezt megugorja. Számára a határok végletekig történő feszegetése magától értetődő tulajdonság, így a Resistance rakétarendszer állományában szolgál még egy 1200 lóerős, négyajtós anyahajó is, egy Toyota Chaser.

A híresen hírhedt sleeper-Volvóval ellentétben (ami Tony szerint csak gyorsba' össze lett dobva) ehhez a JDM-géphez viszont már sokkal mélyebb kötődés fűzi. Míg a többiek a Ferrari F40, a McLaren F1, vagy a Ford GT90 képei mellett hajtották álomra a fejüket, számára a Toyota japán belpiacos, sportos szedánja, a Chaser JZX100 az Álomautó azóta, hogy gyerekként először meglátta a Gran Tourismo 2-ben.

54213600_395379407684507_4655059845177671680_n.png

Teltek az évek, az álom nem fakult, a birtoklási vágy pedig nem enyhült, amit végül 2010-ben csillapított le azzal, hogy szert tett egy Chaserre. Tony az autóval félprofi driftversenyeken indult - eredményesen: idővel már nem csak a versenytársak, hanem a szponzorok is üldözőbe vették a Chasert. Aztán az eufórikus használatot 2013-ban megtörte egy karambol. Tony számára a felépülés, majd az autó gtk-ra leírása után a nagyböjt időszaka jött. Egészen 2013/2014 karácsonyáig, amikor egy újabb JZX100 birtokosa lett, és amit jelenleg is használ. A motort kivéve.

Harder, Better, Faster, Stronger

A '99-es Chaser Tourer V 2,5 literes sorhatos 1JZ motorral hagyta el Svédországba érkező kompot, amit mi inkább a harmadik generációs Toyota Suprákból ismerhetünk. Tony-t ismerve viszont nem meglepő, hogy a motor egy szempillantás alatt 600 lóerősre lett húzva, amivel aztán visszatért a pályára is. 2015-ben az év újonca lett a Svéd Driftbajnokságban.

Becsülettel tartotta tehát magát az 1JZ, mígnem aztán 2017-ben végleg megadta magát. Újabb, hosszabb kihagyás következett, ami viszont bőven megérte a várakozást. Mert a grandiózus projekt végén a Chaser olyan állapotában támadt fel, ami túlzás nélkül egyedülálló a világon.

A Chasert ma már egy 2JZ motor hajtja, ám nem csak egy háromliteres bontott darab lett belelógatva egy Mk4-es Suprából csak úgy, egyszerűen; kicsit kalandosabb út következett.

Tony a nehezebb, lassabb, de szebb utat választotta: donormotor kajtatása helyett inkább a HKS-t kereste fel, akik egyedileg gyártottak le neki egy vadiúj, magasabb, a gyárinál hosszabb löketű 2JZ blokkot, amivel így 3,2 literesre nőtt a hengerűrtartalom. A 2JZ motorok a megbízhatóságukon túl legendásan túl lettek méretezve terhelhetőségben is, ez specko blokk pedig egyenesen könyörgött egy eszement projektért. A hosszú hengerekben CP dugattyúk utazgatnak oda-vissza, amiket egyedi csapszegek rögzítenek a GRP alu hajtókarokhoz, miközben lent a könnyített főtengelyt nagy szakítószilárdságú acélból készült csapágyházak rögzítik a helyén, tőcsavarozva. Mivel az egyedi blokk furatban nem különbözik a gyáriaktól, így minden gond nélkül felült a tetejére egy 4-es szintű Xtreme Cylinder Heads csomaggal megtámogatott OEM hengerfej, benne a HKS vezérműtengelyekkel és a Siemens 2150CC injektorokkal.

hks2jz.png

Az injektorok egy Weldon Race tápszivattyún keresztül kapják az E85-öt, majd a kipufogógáz még meghajt egy HKS turbót. Ezzel a 1,5 bar pluszlökettel a V160-as váltón és a háromtárcsás RPS karbonkuplungon keresztül a 2JZ akár 1200 lóerővel csavarja meg a kabronszálas PST kadrántengelyt. Az építés egy évig tartott, és Tony azóta sem fél keresztbe elrakni a gépet, amihez a méltó zárást egy TRD sperrdiffi adja.

Nem agresszív, de szuggesztív

del53882747_1.jpg

A Chaser hajó méretű szedánformája nem hagy sok helyet a sportosságnak, de nem is takargatja magát annyira. Persze utcai autóként nem egy kiszélesített hótoló körbepogácsázva, de nem is egy sleeper, mert a BN motorsport karosszériakészlet összképe a Vertex aero elemekkel azért határozottan továbbítja az üzenetet, hogy "annyira azért nem vagyok gyári". Akkora erőt azért mégsem sejtet első látásra, mint amit igazából tud, azt meg pláne nem, hogy a másfél tonnáját akár 380-nal is képes lenne repíteni.

A svéd téli közlekedésben nem igazán jön jól, de legalább jó szolgálatot tesznek az alacsony kiállásban és a közvetlenebb vezethetőségben a HKS coiloverek, kinézetben pedig a 19"-os Leon Hardiritt Orden felnik, amik mögött kapásból ott vigyorognak a D2 Turbo fékek a hatdugattyús nyergek közé fogva.

Van a Chasernek egy másik, alkalmi ruhája is a TRD-től, ami egy TOM'S Racing hátsó szárnnyal és a lakkfekete Workmeister felnikkel mégis képes előhozni némi versenyküllemet még ebből az uszályból is, bár Tony utólag bevallja, rájött, hogy a hátsó szárnyért nem igazán rajong.

A beltér javarészt érintetlen, bár a BRIDE kagylóülés és a sportkormány az AEM multifunkciós kijelzővel azért utal rá, hogy itt nem feltétlen az executive, városnézős korzózás a cél. A kesztyűtartónál lévő pohártartóból is már csak a vízzel töltött papírpohár hiányzik, hogy aztán célba vegyük a hegytetőn lévő szállodát Dave Rodgers eurobeat antológiáját hallgatva, hátul egy ládányi tofuval.

Stresszmentes őrület

Messziról gyakran hiszik a Chasert M5-ös BMW-nek, ami egyébként érthető: nem Európa a természetes élőhelye, még az autózásban híresen magaskultúrát képviselő Skandináviában is csak három darab található, Svédországban pedig nincs is több, csak ez az egy. Többek között ennek köszönhetően nyerte el 2015-ben a híres norvég autós dzsemborin, a Gatebilen a rendezvény import autója díjat.

És ennek megvan a hátránya is. Habár nem a garázs sarkában él letakarva, az ördög sosem alszik, a saját részre legyártatott egyedi alkatrészek esetleges meghibásodásai hosszú időre újra nagyböjtre kényszerítenék Tony-t. Hamarabb megszólal tehát a csengő Tony fejében, ha a Chasert hajtja, de összességében nem bánja. Ahogy ő is mondta: az egyediségnek megvan az ára.

javitott1.jpg

De még így bőven szolgál élménnyel, ennyi év álmodozás és birtoklás után is. Tony lankadatlanul imádja az autót, még most sem szeretett ki belőle, és nem is tervez vele semmi különöset a jövőre nézve. A szponzori megkeresések viszont már nem érdeklik, sokkal inkább azon igyekszik, hogy minél több szép emléket gyűjtsön az autóval, mindenféle külső teher nélkül. Japán híres driftpályáját, az Ebisut már megjárták közösen, de pár helyi zarándokhelyen, Suzuka és Meihan aszfaltján még ott akar hagyni egy kis guminyomot. Kétségem sincs felőle, hogy mindet kipipálja majd, mert egyszer már bizonyított, amikor gyerekként a PS1 kontrollerrel a kezében igéretet tett magának.

Részletek // Toyota Chaser Tourer V JZX100 (1999)

Motor

Egyedi, HKS által épített 3,2 literes 2JZ blokk; OEM könnyített főtengely; nagy szakítószilárdágú acél csapágyházak, CP dugattyúk, egyedi csapszegekkel; GRP alumínium hajtókarok; Titan Motorsports szíjtárcsa; Egyedi olajfogó tartály gyorsleeresztővel; AEM V2 ECU, AEM gyújtáselektronika (kábelek, gyertyapipák); megerősített motortartó bakok

OEM 2JZ hengerfej; Xtreme Cylinder Heads 4-es szintű csomag; HKS 280 vezérműtengelyek; Ferrea szelepek; Fluidyne vízhűtő, dupla ventilátorral; elektromos vízszivattyú, Siemens 2150CC injektorok; Weldon Race üzemanyagszivattyú MSD feszültségszabályozóval, a MAP-szenzorról vezérelve; HKS Super GT turbófeltöltő; GReddy intercooler, HKS csövekkel, V band bilincsekkel; AN csatlakozók

Hajtáslánc

Getrag 233 (V160) váltó; RPS háromtárcsás karbonkuplung; PST karbonszálas kardántengely; TRD sperrdifi

Futómű, fék

HKS Hypermax coiloverek; D2 fékrendszer 6 dugattyús nyergekkel

Karosszéria, felnik, gumik

BN Sports/Vertex Aero bodykit; Leon Hardiritt Orden 19"-os felnik: 10" széles elől 265/40-es gumikkal, 11" széles hátul 285/45-ös gumikkal.

TRD Sportline bodykit; TOM'S Racing hátsó szárny; Workmeister S1 Black Edition háromrészes felnik;

Beltér

BRIDE kagylóűlés; Nardi/Vertex/Sparco sportkormány; AEM multikijelző (üzemanyagnyomás, turbónyomás, olajnyomás, lambda)

Parkolj le Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr214696182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.