Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt állítom, kevesen tudják megmondani, hogy ki nyerte a negyven évvel ezelőtti Olasz Nagydíjat (Ronnie Peterson). Valószínűleg még kevesebben azt, hogy kik álltak még a dobogón (Clay Regazzoni és Jacques Laffite). Annál többen tudják viszont azt, hogy ki végzett a negyedik helyen.

1976. szeptember 12-én már 42 nap telt el azóta, hogy a vébé-éllovas osztrák pilóta, Niki Lauda augusztus elsején eldobta a Ferrarit a Nürburgringen és súlyos égési és légúti sérülésekkel kórházba szállították. Élet és halál között lebegett napokig, eleinte inkább az utóbbihoz volt közelebb, egy pap fel is adta neki az utolsó kenetet a kórházi ágyánál. Szerencsére Lauda nem dőlt be a fehér fénynek és hamar kikerült ebből a köztes állapotból.

A világbajnokság viszont 99,9%-os bizonyossággal elúszott, 23 pontos előny ide vagy oda. Még 6 verseny volt hátra a szezonból, ha James Hunt és a McLaren egy közepesen jó formát tud autózni, simán ledolgozza. Le is dolgozta a következő két nagydíjon - 2 pontra. Lauda ezt nem bírta tétlenül nézni és hihetelen gyorsasággal, mindössze hat héttel a balesete után újra versenybe szállt. Igazából korábban visszatért, hiszen már az olasz nagydíj előtti héten autóban ült a Scuderia tesztpályáján, Fioranóban. Bár utólag bevallottan még óriási félelemmel töltötte el a vezetés a túl friss emlék miatt, 1.42.09-es körideje mégis elég jó volt egy ötödik helyre az időmérőn. Hunt és a Mclaren egy büntetésnek köszönhetően a mezőny végéről volt kénytelen indulni. A csillagok állása is valahogy Laudának kedvezett.

Aki látta a Hajsza a győzelemért című filmet, bizonyára megtapasztalta, hogy egy elég részletes és hiteles korrajz, nem beszélve a zseniális, Valós történetről. Aki pedig még nem látta, annak itt a kezdőlökés hozzá: így dolgozza fel a film Lauda napra pontosan 40 évvel ezelőtti visszatérését és a brilliáns negyedik helyezését. Zseniális és inspiráló.