Ami a Mercedesnek öröm, a Ferrarinak bánat, a semleges szurkolóknak meg egy ordas nagy pofon. Egy versenyre az F1-szezon harmadától megnyilvánult: míg a harc a középmezőnyben tovább élesedett, a topcsapatok gyakorlatilag ugyanonnan folytatják idén, ahol abbahagyták tavaly.

Mert bizony van ám, attól, hogy mindkét motortípus fekvőhengeres, a kettő még nem ugyanaz. Apró a különbség, ám mégis szignifikáns. Mérnökpornóval tűzdelt hiperkockaposzt következik.

Kilencéves korom óta követem az F1-et. Hol kisebb, hol nagyobb figyelemmel, de folyamatosan követem a száguldó cirkusz történéseit a 2002-es ausztrál nagydíj óta. Mint kiderült, jó futamot választottam kezdésnek: a 22 éves Kimi Raikkönen első szezonját töltötte a McLarennél, Felipe Massa bemutatkozott a Saubernél, Ralf Schumacher hatalmasat repült az egyes kanyarban, és a mai napig előttem van, ahogy Mika Salo eldobja a Toyotát az utolsó előtti körben, Mark Webber pedig majd kiugrik a Minardiból, úgy örül az ötödik helyének.

Egy régi korszak utolsó fázisa volt: a dohánytermékeket hirdető motorborítások alatt V10-es szívómotorok ordítottak az utolsó szezonban, amikor még csak az első hat helyezett kapott pontot a 22 fős mezőnyből. Addigra pedig már megszokássá vált az a kép, hogy a piros autó vezeti a sort, jóval leszakítva a többieket maga mögött.

Lewis Hamilton és a Mercedes legalább annyira nyerte meg az idei vébét, mint amennyire Sebastian Vettel és a Ferrari elvesztette azt. Persze ezzel nem Hamilton idei teljesítményét akarom lehúzni, hiszen az egész évet nagytotál-plánban nézve a legjobb volt, még ha az első harmadában Vettel és a Ferrari állt nyerésre, de a nem ledolgozhatatlan, 40 pontos hátrányát a szezon utolsó harmadában csak megduplázta. Kettősségekkel volt tele a szezon, mind a két bajnokesélyes csapat húzott zseniálisat és követett el hibákat egyaránt, ám amíg a Mercedes amit csak tudott, nagy százalékban hozta is, addig a Ferrarinál Monza, de talán már Hockenheim óta elszakadt valami.

Elérkezett a vízválasztó a szezon bő kétharmadánál/szűk háromnegyedénél, ami ideális alkalom egy terjedelmes elemzéshez az F1-mentes üres hétvégére, az utolsó hullám előtt. És bár nem telt még le a rendes játékidő Lewis Hamiton és Sebastian Vettel meccse között, amerre csak nézek, csak azt látom/olvasom, hogy mind a sajtó, mind a szurkolók gyakorlatilag már Monza óta hívják a papot, hogy felkenje Vettel szezonját, miközben már hűtik a pezsgőt Hamilton egészségére.

Hova még? Nem értem. Kifejtem azt is, hogy miért gondolom így, de előbb nézzük meg, hogy jött össze ez a 40 pont különbség. Kezdjük Hockenheimnél.

Na nem a Barca kezdő alakzata, hanem a futamgyőzelmek aránya a három F1-topcsapat között. Majdnem féltávnál az idei Formula 1 szezonban azt kell mondjam, hat éve nem volt ilyen élvezetes, kibalanszolt a bajnokság. A vébécímre ettől még reálisan csak Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek van esélye. Hasonló a helyzet, mint 2000-ben volt: Schumacher vagy Häkkinen lesz előbb háromszoros világbajnok? Az idei tét viszont egy ötödik vébécím. Szubjektív konklúzió-szösszenetek az élről.

Bontott váltót keresel a Ferraridhoz? Irány Kalifornia!

Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt állítom, kevesen tudják megmondani, hogy ki nyerte a negyven évvel ezelőtti Olasz Nagydíjat (Ronnie Peterson). Valószínűleg még kevesebben azt, hogy kik álltak még a dobogón (Clay Regazzoni és Jacques Laffite). Annál többen tudják viszont azt, hogy ki végzett a negyedik helyen.

Klasszikus, sablonszerű, sok filmben alkalmazott jelenet, amikor egy utasszállító repülőgépen a pilóta a másodpilótával együtt meghal/elájul, lényeg, hogy repülőgép vezetésére alkalmatlan állapotba kerül. Persze egyetlen utasnak sincs repüléssel kapcsolatos tapasztalata, a gép fogalmatlanul bolyong a légtérben, bekapcsolt robotpilótával. Ekkor jön képbe a főszereplő, aki beront a pilótafülkébe és kétségbeesetten segítséget kér a rádión. Végül az egyik közeli reptér irányítótornya megnyugtatja és ellátja a szükséges instrukciókkal a törékeny idegzetű hétköznapi főhőst, aki kikapcsolja a robotpilótát, sikeresen lerakja a gépet és mindenki megmenekül. Még szerencse, hogy a légitársaságoknál nincs olyan rádiós szabály, mint az F1-ben.

Amellett, hogy a Mercedes körbenyerte ezt a szezont, és a Ferrari, de többnyire Sebastian Vettel a nyomukban volt és láttunk egy király Magyar Nagydíjat, szomorú, hogy a pályán kívül történtek adják a beszédtémák java részét. Állandó napirendi pont a költségcsökkentés, szabálymódosítások szezon közben, a versenynaptárban szereplő pályák cserélgetése, elégedetlenség a sport iránti érdeklődés hiánya miatt, sőt van, aki még mindig a V6-os turbómotorokat próbálja elfogadni. Ismét felvetődött Jules Bianchi és Justin Wilson halála után a zárt cockpit alkalmazásának megsürgetése, majd az ügyfélmotorok bevezetése, amit gyorsan leszóltak a gyári csapatok. Sőt, még a privát Sauber is, pedig rajtuk tényleg segíthetett volna.