Ami a Mercedesnek öröm, a Ferrarinak bánat, a semleges szurkolóknak meg egy ordas nagy pofon. Egy versenyre az F1-szezon harmadától megnyilvánult: míg a harc a középmezőnyben tovább élesedett, a topcsapatok gyakorlatilag ugyanonnan folytatják idén, ahol abbahagyták tavaly.

Lewis Hamilton és a Mercedes legalább annyira nyerte meg az idei vébét, mint amennyire Sebastian Vettel és a Ferrari elvesztette azt. Persze ezzel nem Hamilton idei teljesítményét akarom lehúzni, hiszen az egész évet nagytotál-plánban nézve a legjobb volt, még ha az első harmadában Vettel és a Ferrari állt nyerésre, de a nem ledolgozhatatlan, 40 pontos hátrányát a szezon utolsó harmadában csak megduplázta. Kettősségekkel volt tele a szezon, mind a két bajnokesélyes csapat húzott zseniálisat és követett el hibákat egyaránt, ám amíg a Mercedes amit csak tudott, nagy százalékban hozta is, addig a Ferrarinál Monza, de talán már Hockenheim óta elszakadt valami.

Elérkezett a vízválasztó a szezon bő kétharmadánál/szűk háromnegyedénél, ami ideális alkalom egy terjedelmes elemzéshez az F1-mentes üres hétvégére, az utolsó hullám előtt. És bár nem telt még le a rendes játékidő Lewis Hamiton és Sebastian Vettel meccse között, amerre csak nézek, csak azt látom/olvasom, hogy mind a sajtó, mind a szurkolók gyakorlatilag már Monza óta hívják a papot, hogy felkenje Vettel szezonját, miközben már hűtik a pezsgőt Hamilton egészségére.

Hova még? Nem értem. Kifejtem azt is, hogy miért gondolom így, de előbb nézzük meg, hogy jött össze ez a 40 pont különbség. Kezdjük Hockenheimnél.

Talán a Bosch és a Daimler sem gondolt bele teljesen, hogy mennyire iránymutató az a technológia, amit elérhetővé tettek a W116-os S-Merciben 1978-ban. A fékezett kerekek blokkolását gátló rendszerük, ami ABS (Anti-lock Braking System) néven vált ismertté, mára rengeteg életet mentett meg, ráadásul zászlóvivője és alapköve lett a jövő közlekedésbiztonsági fejlesztéseinek is.

Na nem a Barca kezdő alakzata, hanem a futamgyőzelmek aránya a három F1-topcsapat között. Majdnem féltávnál az idei Formula 1 szezonban azt kell mondjam, hat éve nem volt ilyen élvezetes, kibalanszolt a bajnokság. A vébécímre ettől még reálisan csak Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek van esélye. Hasonló a helyzet, mint 2000-ben volt: Schumacher vagy Häkkinen lesz előbb háromszoros világbajnok? Az idei tét viszont egy ötödik vébécím. Szubjektív konklúzió-szösszenetek az élről.

Tavaly októberben még csak mosolyogni lehetett azon, amikor Nico Rosberg célul tűzte ki, hogy ha már a világbajnokság számára elúszott, 2015 utolsó négy futamát afféle privát minivébéként behúzza. Meg is nyerte mind a négyet, még láthatóan Hamiltont is zavarta ez a sorozat, pedig sok oka nem volt rá, már világbajnok volt. Nem volt rossz, aztán majd jövőre is játszd be ugyanezt, Nico.

Bejátszotta: az első négyből négy győzelem, Barcelonáig 100%-os volt, ott mindkét Merci kiesett az első körben. Mégis az volt Hamilton addigi legjobb versenye, mert a szezonban először nem nőtt a hátránya Rosberggel szemben.

Drasztikus, bár kevésbé látványos változás volt a Formula 1-ben a turbómotorok felordítása 2014-ben. 2017-ben viszont jönnek az ingergazdagabb újítások: nagymértékben agresszívabb külsőt kapnak az autók, széles gumik, széles kasztnik jönnek, majdnem, mint a '90-es években. Vasárnap lezajlik a szezon utolsó futama is, így most, hogy már fél lábbal kiléptünk a F1 jelenlegi aerodinamikai korszakából, úgy gondolom, a történet végén érdemes megemlíteni, hogy hogyan is kezdődött, mert bőven megér egy mesét.

Klasszikus, sablonszerű, sok filmben alkalmazott jelenet, amikor egy utasszállító repülőgépen a pilóta a másodpilótával együtt meghal/elájul, lényeg, hogy repülőgép vezetésére alkalmatlan állapotba kerül. Persze egyetlen utasnak sincs repüléssel kapcsolatos tapasztalata, a gép fogalmatlanul bolyong a légtérben, bekapcsolt robotpilótával. Ekkor jön képbe a főszereplő, aki beront a pilótafülkébe és kétségbeesetten segítséget kér a rádión. Végül az egyik közeli reptér irányítótornya megnyugtatja és ellátja a szükséges instrukciókkal a törékeny idegzetű hétköznapi főhőst, aki kikapcsolja a robotpilótát, sikeresen lerakja a gépet és mindenki megmenekül. Még szerencse, hogy a légitársaságoknál nincs olyan rádiós szabály, mint az F1-ben.

Onnan indult az egész, hogy múltkor a Bud Spencer emlékposzt után egy cimborám megkérdezte, miért neveztem a posztban az öreg pofonfa kocsiját piskóta-Escortnak. Miután elmagyaráztam neki, miért lett ez az első generációs Escort ragadványneve, sorra jöttek elő a hasonló, autókat azonosító jellegzetes becenevek, a javára pedig az volt a reakció, hogy: az melyik? vagy: az hogy néz ki?

Hirtelen felvillant a fejem fölött a kalózkalapos villanykörte a Queens Of The Stone Age lemezborítójáról. Ahogy a marketingesek mondanák: piaci rést leltem. A neten max összevissza vannak meg ezek az autós becenevek, hozzátartozó magyarázat nélkül. Adott lett hát a feladat: muszáj lesz erről egy szótárat írni, hogy ezentúl senkinek se kelljen autóbubus társaságban leplezni a zavartságát, amiért fogalma sincs arról, hogy milyen autóról is van épp nagyba' szó.

Törtem a fejem a következő héten, milyen hasonló jellegzetes autós becenevek vannak még, majd követtem Kodály és Bartók példáját; felkerekedtem és megkérdeztem a nálam bölcsebbeket. Így jött össze egy vékony lista, amit még bőven lehetne bővíteni, ehhez viszont a Ti segítségetek is jól jönne.

Na, ezekről néznék meg csak igazán egy nagy összehasonlító tesztet. A saját korukban se voltak mindennapi látványosságok, mára viszont igazi ereklyék lettek. Valamiért (főleg költségek és/vagy kereslet hiánya miatt) rövid ideig, nagyon kevés példányban készültek. Ritka, indokolatlanul erős luxusbódék rövid története.