Lewis Hamilton és a Mercedes legalább annyira nyerte meg az idei vébét, mint amennyire Sebastian Vettel és a Ferrari elvesztette azt. Persze ezzel nem Hamilton idei teljesítményét akarom lehúzni, hiszen az egész évet nagytotál-plánban nézve a legjobb volt, még ha az első harmadában Vettel és a Ferrari állt nyerésre, de a nem ledolgozhatatlan, 40 pontos hátrányát a szezon utolsó harmadában csak megduplázta. Kettősségekkel volt tele a szezon, mind a két bajnokesélyes csapat húzott zseniálisat és követett el hibákat egyaránt, ám amíg a Mercedes amit csak tudott, nagy százalékban hozta is, addig a Ferrarinál Monza, de talán már Hockenheim óta elszakadt valami.
Annyi biztos, hogy nem mertem volna nagy tételben fogadni az előszezoni tesztek után arra, hogy a Mercedes megvédi a világbajnoki címét. Nagyon jó autója volt a Ferrarinak, jó kis oda-vissza alakult ki a szezon első felében, amibe még a Red Bull is belekapott olykor. Elszoktunk ettől már ettől ebben az évtizedben, Red Bull dominanciából Mercedes dominanciába csöppenve, az idei szezon azonban jó sokáig balanszolt volt. Volt már ennél rosszabb, ennyiben biztosan megegyezhetünk.
Sűrűn eszembe jutott a Schumacher-Häkkinen párhuzam. Két pilóta, ugyanannyi világbajnoki címmel próbál a másik fejére nőni. Amihez csapataik bőszen asszisztálnak.
Vagy akaratukon kívül nem. A szezon elején a Ferrari lépkedett jobban a sakktáblán, mind a pályán és a gyárban is. Nagyszerű motor, nagyszerű ERS, zseniális kasztni, és fellelkesült brigád. A Mercedesnek az első kettő szintén megvolt, utóbbi kettő viszont már nem volt a toppon. Az első fordulókban nagy gondot okozott nekik a gumik kezelése, amit súlyosbított egy-két elfuserált stratégiai húzás a pályán. Váratlan blama volt Melbourne is, a mélypontot viszont Ausztria hozta stratégiai hibával, kettős kieséssel.
Majd hipp-hopp, és az egész átfordult. Mire a Mercedes elkezdett jó lépéseket húzni terepen és úgy-ahogy megoldották a hátsó gumik gyors elfogyását, a Ferrari hibát hibára kezdett el halmozni és a soron következő fejlesztési lépcsővel is eltűnt a tempójuk az egyenesekben. Az ilyen hibák sosem jöhetnek jókor, ám a szezon második felében, amikor vészesen fogynak a megszerezhető pontok, a lehető legrosszabb.
Nyomás alá, lépéskényszerbe kerülsz, amivel az előtted lévőt is menekülésre kényszeríted. Ezért sem lehetett egy rossz szavunk sem erre a szezonra, szárazjeges zsáktól a gumikat hűtő, furatokkal megszórt felniig tömény fejlesztési, trükközési dömping és szabotázshullám volt az utolsó pillanatig. Több évnyi lehengerlő hegemónia után nem tudtuk egyik versenyhelyszínre sem tutira rámondani azt, hogy a Mercedes, illetve Hamilton az egyetlen favorit. Csak azt tudtuk, hogy közöttük van.
Mégis, Hamilton így is 11 futamot nyert a 21-ből, négyet a tavaszi, hetet az őszi időszakban. Tény, hogy ebben volt négy szerencsés győzelem is: Baku (Bottas deketet kap, megörökli az első helyet), Hockenheim (megspórolt kiállás, megúszott büntetés), Szocsi (várható csapatutasítás) és Interlagos (Ocon-Verstappen sztori). A négyből három Valtteri Bottas kárára történt, aki így botrányos szezont zárt, futamgyőzelem nélkül (már a Melbourne-i Q1 egy jel volt). Ötödikként végezni az egyéni világbajnokságban úgy, hogy a csapattársad közben világbajnok lett, kissé megalázó is. A konstruktőri cím viszont csont nélkül meg lett, mert a Mercedes még ilyen egyes-kettes felállással is 84 pontnyival konzisztensebb volt a Ferrarinál.
Ekkora pontkülönbség viszont nem volt az autókban, az emberekben viszont inkább. Tükrözi ezt az is, hogy az egyéni bajnokságban is végül közel ennyi, 88 pont döntött bajnok és második között. A Ferrari emberi hibái pedig valószínűleg jó részben egy alapokat rengető fejleményből eredeztethetők, ami nem más, mint
Sergio Marchionne halála.
A néhai Ferrari-elnök a szezon kritikus pontján, az élharc kellős közepén, hirtelen távozott.
Amikor Hockenheimben a (joggal) türelmetlen Vettel a gumikra hivatkozva nagy nehezen kilobbizta a helycserét Räikkönennel, majd az eső eleredtével kizúgott az élről, Marchionne akkor már kómában volt. Nem direkt összefüggést akarok keresni a kettő között, de nyilvánvaló, hogy az első ember eltűnése ebből a jengából alapvetően hatott a tudatosan bedöntött, majd évek alatt finomhangolt toronyra. Marchionne Montezemolo 2014-es lemondása óta vezette a Ferrarit (a Fiat-Chrysler csoport logikátlanul sok további részlegével együtt egyszerre), fél szeme pedig folyamatosan a Scuderián volt. Nyugodt szívvel hagyta menni a benne kételkedő Alonsót, már ő igazolta le a helyére Vettelt, majd ő nevezte ki Maurizio Arrivabenét is csapatfőnöknek, James Allison lelépése után pedig Mattia Binottót technikai igazgatónak; 3 év alatt felhozta a konstruktőri negyedik helyezett Ferrarit a Mercedes szintjére.
Nagyon jó autó lett az SF71-H, a szezon egy részében még a Mercedesen is túlnőtt. Elég gyors volt ahhoz, hogy világbajnoki címet hozzon a Ferrarinak, végül nem a Mercedes akadályozta meg ebben őket.
A vezér távozása után összesen kettő futamgyőzelem jutott a Ferrarinak, a váratlanul sima belga nagydíj Vetteltől, és az előző fejlesztési lépcsőhöz való visszatérés utáni Räikkönen-győzelem Austinban, ami a sors szép törlesztése volt Monzáért.
És mennyivel több lehetett volna ennél. Vettel háromszor is megforgott pozícióharc közben (Monza - Hamilton ellen, Suzuka - Verstappen ellen, Austin - Ricciardo ellen), de ezek a sokszor emlegetett hibák csak részben takarják le a szomorú szezonzárást, hiszen amikor nem Vettel hibázott, hibázott helyette a csapat. Gondolok itt Vettel kicsit, de épp elég lassú kiállására a Hungaroringen, a nem kockáztatásra a szingapúri Q2-ben, majd a túlzott kockáztatásra a suzukai Q3-ban. Kis részben tehát gyűjtötte, nagyobb részben viszont inkább szórta a pontokat a Ferrari. Ez a lapos végjáték nem volt méltó befejezés a kezdeti iramhoz képest.
Hamilton két futammal a vége előtt, ismét Mexikóban lett bajnok, és a szezon hátralévő két versenyét is megnyerte - Abu-dzabit ráadásul erőből. Nagy mentális előny ez neki, amiből meríthet a következő szezonra is. Arról nem is beszélve, hogy ötszörös világbajnok, már csak Schumacherhez lehet mérni őt, és még mindig van pár éve arra, hogy a jövőben ő legyen a mérce.
Egyenlőre reméljük, hogy akad méltó kihívója jövőre is. Gratula Lewis, gratula Mercedes, rosszabb szezonunk ne legyen.
Számmisztika a következő szezonra
Vettelt sokszor, sokan hasonlították Michael Schumacherhez még a Toro Rosso/Red Bull korszakában, ami ugyan mára lecsendesült, viszont olyan párhuzamok vannak a két német klasszis karrierjében, ami lenyűgöző és rémisztő is egyben.
Vettel és Schumacher egyformán szezon közben, beugróként teljesítették első versenyüket, és még abban az évben fix ülést kaptak egy másik csapatnál. Első teljes szezonjukban megszerezték első, az évi egyetlen futamgyőzelmüket, majd a harmadik szezonjukban megnyerték első világbajnoki címüket is.
Mindkét németre 27 éves korában csapott le a Ferrari. Az első, Ferrarinál töltött szezonjukban mindketten három futamgyőzelmet szereztek és harmadikként is végeztek az egyéni bajnokságban.
Schumacher az ötödik Ferraris szezonjában lett először világbajnok az olaszokkal. Abban az évben új csapattársa is lett Rubens Barrichello személyében.
Vettel jövőre kezdi az ötödik szezonját. És jövőre jön mellé Charles Leclerc
