Szösszenetek a 2015-ös F1 szezonról

2015. december 04. 12:00 - !NagyRoli

f1-brazilian-gp-2015-start-nico-rosberg-mercedes-amg-f1-and-lewis-hamilton-mercedes-amg-f1.jpg

Amellett, hogy a Mercedes körbenyerte ezt a szezont, és a Ferrari, de többnyire Sebastian Vettel a nyomukban volt és láttunk egy király Magyar Nagydíjat, szomorú, hogy a pályán kívül történtek adják a beszédtémák java részét. Állandó napirendi pont a költségcsökkentés, szabálymódosítások szezon közben, a versenynaptárban szereplő pályák cserélgetése, elégedetlenség a sport iránti érdeklődés hiánya miatt, sőt van, aki még mindig a V6-os turbómotorokat próbálja elfogadni. Ismét felvetődött Jules Bianchi és Justin Wilson halála után a zárt cockpit alkalmazásának megsürgetése, majd az ügyfélmotorok bevezetése, amit gyorsan leszóltak a gyári csapatok. Sőt, még a privát Sauber is, pedig rajtuk tényleg segíthetett volna.

Sokak szíve nosztalgikusan dobbant egyet, amikor kiderült, hogy 1992 után újra Honda motor csücsül egy McLaren-ben és ez a pedigré elég volt ahhoz, hogy Fernando Alonso kimásszon a Ferrariból és leállósávba küldje Kevin Magnussent. De a Ferrari sem siratta sokáig Alonsót, érdekes, hogy Vettel érkezésével ismét egy német lelkesíti be az olaszokat - na meg egy jó csapatfőnök. Bölcsen megtartották Raikkönent 2016-ra, aki egész szezonban kapta valakitől a hideget a teljesítménye miatt, de azért nézzünk rá a tabellára: csak hárman végeztek előtte. De nem csak a hangulat javult sokat a Ferrarinál, az SF15-T egész szezonban egyértelműen második számú erő volt a Mercik mögött és a szezon közben bevetett fejlesztésekkel is gyorsultak. Reméljük jövőre is ilyen ütemben fejlődnek, de ez a Mercin kívűl mindegyik csapatra vonatkozik.

Szegény Alonso amilyen zseniális pilóta, olyan pocsék érzékkel menedzseli az átigazolásait. Valószínűleg a McLaren szerelői a szezon végére olyan szinten belejöttek a részegységek cseréjébe, hogy már minden csavar előre, név szerint köszön vissza nekik a motortérben. Az sem segített rajtuk, hogy végül a szabálymódosításnak köszönhetően öt motort is elhasználhattak még büntetés nélkül. Fárasztó volt, ahogy futamról futamra tízes nagyságrendben, tételesen kiszámolgatva kapják a hátrasorolásokat, holott elég lett volna csak simán az utolsó sorba küldeni őket. Arai-San egész évben felváltva magyarázkodott és ígérgetett, de úgy gondolom, igazából sokan megbocsátunk a McLarennek ezért a rekordgyenge évadért. Bátor (és talán hosszútávon logikus) lépés volt Hondára váltani és még adott előttük, hogy Button és Alonso ne csak poénból szökjenek fel a dobogóra.

f1-brazilian-gp-2015.jpg

Nem kell szégyellnie a pilótáit a Red Bullnak sem, az idei év mégis csak a Renault motorok miatti eredménytelenségről és az emiatti hisztikről meg fenyegetésekről szólt – jogosan, mert nem gondolnám, hogy Adrian Newey hirtelen egyik évről a másikra elfelejtett volna autót tervezni. Sőt, idén pont a leszorítóerőt igénylő pályákon brillíroztak - ellentétben a Williams-szel. Négy zsinórban szerzett konstruktőri VB-cím után idén mégis az ifisekkel kellett megverekedni a pontokért, holott a srácok a Toro Rosso-nál ketten együtt nagyjából annyi idősek, mint Kimi.

Furi sztori, hogy miután már minden motorgyártóval szóba hozták a Red Bull-t, belengették a kilépést, mint opció, majd hirtelen bejelentették a TAG Heuer, mint új szponzor érkezését a csapathoz. Aki 30 évig a McLaren szponzora volt. Mostanáig. Sőt, jövőre a Red Bull Renault motorjait is az új szponzor nevén fogják becézni. 

Lehet, hogy a Mercedes rakta össze idén is a leggyorsabb és egyben a legmegbízhatóbb autót, amely mellé alkalmaztak egy szögegyszerű és lézerprecíz taktikát, - a szezon végére picit elfogyott a türelem, megrendült a csapatkohézió. Bajuszrángatások Hamilton és Rosberg között, taktikai egyet nem értések a versenymérnökkel, majd a kihagyhatatlan sapkadobálás mikor már minden eldőlt; ettől lesz ez a sportág emberibb (és eladhatóbb). Azzal is, ahogy Rosberg immár tét nélkül rákapcsolt a végére, Hamilton pedig annak ellenére, hogy világbajnok lett, pocsék vesztesként viselkedik.

Hamar lecsengett a figyelem Nico Hülkenberg körül is, aki első próbálkozásra behúzta a győzelmet Earl Bamber és Nick Tandy oldalán Le Mans-ban. Fogadni mertem volna, hogy ez jó eséllyel belépővel ér fel a jövő évre bármelyik csapathoz, amelyiknek a Force Indiánál komolyabb autója van, de végül jó, hogy nem tettem. Ecclestone szemét módon tett róla, hogy Hülkenberg ne tudjon jövőre ismételni. Gyorsan beiktatott egy futamot a 2016-os Le Mans-i 24 órás idejére, mielőtt bármelyik F1 pilóta kedvet kapna az induláshoz.

f1-brazilian-gp-2015-nico-hulkenberg-sahara-force-india.jpg

A BAR-listás Lotus már hónapok óta csak arra várt, sőt nem csak ők, hogy végre megvegye őket a Renault, és gyári csapatként induljanak jövőre. Ha nem húzták volna az időt ilyen sokáig, talán Romain Grosjean sem igazolt volna át olyan könnyen jövő évre a Haas-hoz. Egy fix pont már van a csapat életében: Pastor Maldonado és szponzorai. Legalább lesz mit jövőre is a hátsó szárnyra ragasztgatni a Renault logón kívül.

Maradtak bennem kérdések a rekord hosszú 2016-os szezora, azon kívül, hogy marad-e a Merci a legjobb jövőre is, vagy valaki – jó eséllyel a Ferrari - , esetleg (adná az Úr) valakik beérik őket és ha igen, hogy reagálnak majd. Mennyire lesz erős a Haas és mekkorát lép előre a Manor Marussia a Merci motorral és a Williams váltóval? Milyen lesz a Pirelli új ultralágy gumija? Mi lesz a Red Bullal és lesz-e Aston Martin a Force India-ból? Bejön-e a McLaren húzása a Honda motorral, vagy Alonso tényleg kihagy egy teljes szezont? Lesz-e jövőre is egy jó Magyar Nagydíj? Mekkora közfelháborodást fog okozni, hogy egy Európa Nagydíjat (Istenem…) Azerbajdzsánban rendeznek meg?

f1-mexican-gp-2015-alexander-rossi-manor-f1-team.jpg

Sőt, messzebbre tekintek: jövőre ennél is kevesebb embert fog érdekelni az F1? Lehet, hogy régen tényleg minden jobb volt? Mit hoz majd a nagy 2017-es szabályváltozás? A Rali-világbajnokságnak jót fog tenni, de az F1-nek – nem vagyok benne biztos.

kép: XBP Images - motorsport.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr418134694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása