Apró, sűrűn szitáló hó hullott a kis észak-müncheni gyártelepre a Lerchenauer Strasse 76. alatt. Gustav a hangár ajtajának támaszkodva pillantott végig a telepen. Február volt, három hosszú, vékony keréknyom szelte fel a hóval betakart kifutópályát a hangár előtt. Balra nézett: látta, ahogy a távolban a három keréknyom majdnem összeér. Ezek szerint valaki kirepült beállításokat tesztelni az egyik prototípussal, gondolta és megcsóválta a fejét. Meglendítette a hatalmas ajtószárnyat, amire eddig támaszkodott, majd belépett a hangárba. Ott állt a duplafedeles repülőgép, ami megkeserítette az elmúlt pár hónapját. Már majdnem elkészült, csak pár apróság maradt hátra, mégsem volt elégedett. Csalódott volt. Érthető módon; hiába összpontosította cége, az Otto-Werke minden energiáját, pénzét a gépek fejlesztésébe, nem kapott megrendeléseket sem a Bajor légierőtől, sem a Porosz hadseregtől.
Pedig jó mérnök volt és jó pilóta, úttörő volt a repüléstechnikában. Rácáfolt azokra akik azt mondták, hogy sosem fog kilépni apja árnyékából. Nem sokra ment vele, hogy kilépett onnan, gondolta ő, hiszen a konkurenciával most nem tudott mit kezdeni. A tartalékai elfogytak, és az egészsége sem volt már a régi. Ahogy ott állt a majdnem kész gép mellett és kifelé tekintett a hangárból, szívbemarkolóan rossz érzés futott át rajta. Nagyot sóhajtott. Csak most ismerte be magának is végleg: ennyi volt, túl kell adni a cégen, nincs más megoldás.
Hamar jelentkeztek a vevők, lecsapott rá egy konzorcium, élén az MAN AG-val. A friss befektetők azonban nem darálták be a céget azonnal, láttak benne fantáziát. Felhúzták hát a bedőlt Otto-Werke alapjaira a Bayerische Flugzeugwerke AG-t, azaz a Bajor repülőgépgyár Rt-t, a BFw-t – 1916. március 7-én.