Ez a sport szar. De attól te még szeresd

2016. február 22. 04:00 - !NagyRoli

f1-italian-gp-2015-mclaren-engineer-with-pirelli-tires.jpg

A modern Formula 1 kicsit olyan, mint a hazai oktatási rendszer. Egyiket sem hagyják békén, minden évben jön valami módosítás, akár év közben is. De ez csak a kisebbik baja mindkettőnek.

 Akárhogy írtam át, panaszposzt lett belőle. De nem csak én tehetek róla, ha már Bernie is arra vetemedik, hogy szarozza a saját portékáját, nem nehéz rájönni, hogy nincsenek helyükön a dolgok a Formula 1-ben. Többek közt Bernie sincs a helyén. Igazából meg tudom érteni azokat, akik hosszú ideje követik az F1-et. El tudom képzelni, hogy látva azt, hogy anno Senna egy V12-es Hondában kis híján felkente Prostot a bokszfalra, a mai dolgok mennyire lagymatagan hatnak.

qcdjb5hwfotawq8x4xmdoxojbzmtt2bj.jpg

 Ez meg aztán tényleg az utolsó rendes szezon lesz, hiszen jövőre érkezik a Merci fejvédő tanulmánya, a bumerángnak is nevezett „halo”, ami már majdnem zárt pilótafülke. Milyen ocsmányul néz ki, a DRS meg a hibrid motorok után még ez is, már a pilótáknak sincs becsületük – gondolhatja most így milliónyi veterán, fekete öves F1-rajongó. Hát igen, egy korszak lezárul. Aláírom, hogy még ezzel sem lesz soha 100%-os biztonságban a pilóta és sem Bianchi, sem Wilson nem úszta volna meg (de pl. Massa szerintem pont örült volna egy ilyennek). De ez egy technikai sport, ahol fejlődés egy örökös változó marad ebben a képletben. Tenni már sokat nem nagyon lehet, hiszen már nem a kell/nem kell a fő kérdés, hanem a hogyan. Egy dologban lehet bízni: hogy hamar megszokja mindenki a látványát és talál valami mást, amin többet lehet csámcsogni. Mondjuk ott az új gumiszabály, annak a működésére sem ártana rájönni.

 De elsőre kábé olyan hatást ér el a fejekben, mintha egy 105 rajthelyes McLaren hátrasorolás miértjét akarnád megérteni.

 jackie_chan_dafuq.jpg

Nem is tudom, megpróbáljam-e elmagyarázni. De üsse kő, hátha érdekel: Az FIA öt gumikeverék közül három keveréket jelöl ki az aktuális versenyhétvégére. Ebből tetszőlegesen összeállíthatod azt a 13 szettet, amit a hétvégén használni fogsz. Ja, mindezt hetekkel előre, hogy a Pirelli is tartani tudja a lépést. Alapesetben hat szett elmegy a három szabadedzésre (ezek innentől nem játszanak tovább), Q1, Q2 szintén egy-egy szett. Ha pedig bejutottál a Q3-ba, felrakhatsz egy bónusz – de nem ám egy 14., hanem egy erre előre betartalékolt – szettet. Időmérő pipa, mi marad a futamra? Azzal a szettel kell indulnod, amivel a leggyorsabb köröd futottad a Q2-ben. Akkor is, ha szombaton sikerrel a Q3-ba kvalifikáltad magad (ne kérdezd, hogy miért, rejtély). Ezen kívül ott van még a Q1-ben és Q3-ban használt szetted és a maradék, amihez még nem nyúltál. Mindezt logisztikázd össze úgy, hogy a futamon kétféle gumikeveréket továbbra is kötelező használni. Kedves gumiszabály, melegen ajánlom, hogy tegyél arról, hogy izgalmas versenyek legyenek.

Lehetőleg minél kevesebb Merci egy-kettővel, szóljon nekik oda a Ferrari, őket pedig üldözze a Williams. Közben a McLaren támadjon fel, a Renault meg tegye végre helyre a Red Bull-t.

f1-italian-gp-2015-mclaren-engineer-with-pirelli-tires.jpg

De az FIA-t se ártana helyretenni; máris kijátszotta a saját vadonatúj pontrendszerét. Papíron három szezon alatt kéne 40 licenszpontot összeautózni az F1-es szerepléshez, tetszőlegesen az alsóbb FIA-szériákban. Szükség is lenne rá, hogy valamilyen eszközzel szűrjék a mezőnybe érkezőket, mert már Max Verstappen is úgy kapott F1-hez szükséges szuperlicenszet, mint más szülinapra wellness-hétvégét. De nem, a Mercedes hátszéllel versenyző regnáló DTM bajnok, Pascal Wehrlein jó lett a Manor Racing egyik ülésére – 16 ponttal. Majdnem…

Ez van, a Formula 1 szereti a pénzt, úgyhogy sok Pastor Maldonado fog még itt megfordulni a jövőben. Pontrendszer ide vagy oda, ha valaki kell, meg fogják oldani. Bármiféle pénzt visszaszorító lépés itt szélmalomharc; spórolásért sehol nem jár VB-cím. A csapatokat nem fogja vissza egy motorfejlesztést(!) korlátozó zsetonrendszer abban, hogy kevesebbet költsenek. Annál inkább visszafogja őket abban, hogy szezon közben bármi számottevőt is hozzanak a többieken. Vicces ez a helyzet: költs bármire bármennyit, lehetőleg úgy, hogy közben reklámozd a sportot, kivéve az erőforrást. Arra csak módjával költs. Négy motor biztos elég lesz a szezonra (21 nagydíjra? Az egy motorra átlagosan 5,25 versenyhétvége), ha mégsem adja ki, tíz hely mínusz. Sakk-matt.

f1-brazilian-gp-2015-daniil-kvyat-red-bull-racing-rb11.jpg

Ezen kívül pilótaként légy lojális, ne légy Nico Hülkenberg. Megvár az Endurance-világbajnokság, miután visszavonultál, különben is idén a Le Mans-i 24 órással egy időben lesz az Európa-nagydíj - Azerbajdzsánban. Véletlen volt, tudjuk.   

Hát ezért szar az F1. Állandóan változtatnak valamin, a szabályok egyre bonyolultabbak és szigorúbbak, szinte megfojtják a versenyzést. Egy ilyen világszínvonalú sportnak a háttérben nem spórolásról meg olcsó motorokról kell szólnia. Főleg, hogy ma is súlyos szponzori összegek röpködnek, meg dől a lé a jogdíjakból, hiszen már a világ végére is elmennek érte. Meg ott vannak a súlyos pénzeket hozó fizetős pilóták – akik ehmm… úgy vezetnek, mint a fizetős pilóták.

Talán egyszer eljön majd az idő, amikor Ron Dennis kézenfogja Ecclestone-t és elkíséri nyugdíjba. Addig is jöhetne valami külsős szakértő helyretenni pár dolgot, mert Ecclestone bármihez nyúl, általában két okból teszi: nosztalgiából vagy önérdekből. A rendrakás meg most nem Jean Todt és az FIA erőssége.

kép: Red Bull; McLaren - motorsport.com

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr528410110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojszipupi 2016.02.22. 16:19:23

Minden a hibrid rendszerrel kezdődött. A lelkét vették el a sportnak, elképsztő baklövés volt. A technika keverése maximum a gt versenyzésbe integrálható

!NagyRoli · https://caranten.blog.hu 2016.02.23. 01:29:22

@mojszipupi: Kövezz meg érte, de engem alapvetően lenyűgöz az az innováció, amit ezekből a motorokból kihoznak, és az F1 pont elég steril kategória ehhez. De azért én is elmorzsolok egy könnycseppet, amikor elém kerül egy 15 évvel ezelőtti videó. Annak az időszaknak tényleg volt egy magával ragadó nyersessége.
süti beállítások módosítása