Te mit tennél, ha tudnád, hogy az álomautód tőled nem messze, egy erdőben parkol gazdátlanul? Elmennél megnézni? Elfantáziálnál azon, milyen lenne, ha te birtokolnád? Esetleg a birtoklási vágy felül is írná a józan eszed és meg is szereznéd? Van, aki eljut első kettőig, de vannak olyanok is, akik már eleve úgy indulnak el, hogy a harmadik fázis nem is kérdés.
Nem kap valami nagy figyelmet a médiában, de még most is zajlik az ifjúsági olimpia Buenos Airesben. Pedig történelmi esemény bizonyos szempontból, mert motorsport is van a programban: az elektromos gokart bemutató sportágként szerepel a játékokon belül. Még. Mert Párizsra vagy Los Angelesre innen már csak egy kis-közepes ugrás a hivatalos szereplés.
We all know that Scandinavia has one of the highest quality car cultures in Europe. And they possess great motorsport traditions at every level as well, it’s not coincidental that Gatebil, which is probably the biggest party on this continent takes place there. It’s a shame that many of us only can take part in this by staring in front of YouTube.
Even though I haven’t seen the protagonist of today’s post in real either, this time I got the opportunity to inquire about this lovely, old cube-Volvo right from its creator. Namely, there’s 1 000 horsepower hiding under that matte black bonnet. Friendly greeting from the North.
Elérkezett a vízválasztó a szezon bő kétharmadánál/szűk háromnegyedénél, ami ideális alkalom egy terjedelmes elemzéshez az F1-mentes üres hétvégére, az utolsó hullám előtt. És bár nem telt még le a rendes játékidő Lewis Hamiton és Sebastian Vettel meccse között, amerre csak nézek, csak azt látom/olvasom, hogy mind a sajtó, mind a szurkolók gyakorlatilag már Monza óta hívják a papot, hogy felkenje Vettel szezonját, miközben már hűtik a pezsgőt Hamilton egészségére.
Hova még? Nem értem. Kifejtem azt is, hogy miért gondolom így, de előbb nézzük meg, hogy jött össze ez a 40 pont különbség. Kezdjük Hockenheimnél.
Múltkor az ABS-poszt anyaggyűjtése alatt elkalandoztam, és ilyen videókba botlottam bele: kerék mögé pattintott GoPrók figyelik és rögzítik a gátlók küzdelmét és a féktárcsák felizzását.
Ritkán landolok a Speedhunters oldalán, amikor viszont oda kerülök, eltöltök vagy negyven percet, és közben el is felejtem, mit is akartam amúgy csinálni. Már épp csuknám be a lapot, amikor a lendületét vesztő görgetés végén a kijelző alsó harmadában felbukkan ez a Mini, ahogy a tíz colos kerekeire húzott semi-slick cipőin feszít. Majd eltöltöttem még egy kis időt...
Szeptember van, elmúlt a nyár, mintha csak tegnapelőtt lett volna. Volt benne Le Mans, Pikes Peak, Indy 500, a három legősibb hagyományű verseny tovább írta a történelmét idén is.
És volt Mille Miglia, ami korban vetekszik a fentiekkel, csak az autóverseny-jellege transzformálódott át az évek során. Az egykori ezer mérföldes, Olaszország közútjain végigkanyargó arisztokrata-autóverseny 1977 óta már inkább "csak" népünnepély, de az azt körülvevő hype változatlan. Ahogy az induló autók is jóformán változatlanok, itt tényleg megállt a naptár 1957-nél; pár törpeállam költségvetése összetömörül veteránautók formájában erre az eseményre.
Az Alapjárat stábja pedig volt olyan mázlista, és kiment az idei Mille Migliára, szemlegeltetés után pedig végigkísérte a mezőnyt. Örvendetes a szemnek, hogy a résztvevők egyáltalán nem kímélik a makulátlan Alfákat, Ferrarikat, Maseratikat, Aston Martinokat, BMW-ket, Porschéket, Merciket, pedig ezek az autók már az olajválság idején is minimum tinik voltak.
Talán a Bosch és a Daimler sem gondolt bele teljesen, hogy mennyire iránymutató az a technológia, amit elérhetővé tettek a W116-os S-Merciben 1978-ban. A fékezett kerekek blokkolását gátló rendszerük, ami ABS (Anti-lock Braking System) néven vált ismertté, mára rengeteg életet mentett meg, ráadásul zászlóvivője és alapköve lett a jövő közlekedésbiztonsági fejlesztéseinek is.
Egy darabig még biztos nyár lesz, és ugye nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, milyen durva fiziológiai hatásai is lehetnek a nyárral járó melegnek. Nem is baj, ismétlés a tudás anyja, valamiért mégis minden áldott évre jut legalább egy hír arról, hogy a kánilkulában, teli napfényben leparkolt autóban hagyták a kutyát, macskát, sőt: a kisgyereket.
Szédülés, fejfájás, bódultság, hányinger, rosszabb esetben hányás, kiszáradás, ájulás. Egy szóval minimum napszúrás vár a forró, zárt utastérben hagyott személyekre, nem beszélve a kisgyerekekről, idősekről és a szív-és érrendszeri problémákkal küzdőkről, akikre méginkább veszélyt jelent a hőség. Ráadásul nem is kell sok idő, hogy a napszúrás hőgutává alakuljon, ami viszont már halálos is lehet.
Tanulságképp, hogy soha, senkit ne hagyjatok az üvegházzá vált autóban még egy öt percre se, az Alapjárat stábja nemrég bevállalta az önkéntes tesztalany szerepét: hogy bír ki, egyáltalán kibír-e a felnőtt emberi szervezet röpke fél órát egy előmelegített utastérben, és a tudatban, hogy ők adott esetben bármikor kiszállhatnak az autóból. Majd kiderül, mennyire lehet azt lehűteni negyedóra alatt klímával, illetve klíma nélkül. Sülés közben pedig szó esik arról is, mi a teendő, ha már baj van.
Konfettiesőben, összegabalyodott szerpentinlánccal a nyakamban, könnyeimet nyelve...
Dehogyis. Egy poszt a sok közül. De azért mosolygok.
Mosolygok, mert a századik. Egy mini-mérföldkő.
Tekerjük vissza, hogyan lett az első...
